Van testvéred? – Így hatott arra, hogy milyen lett a személyiséged

Írta: ,

Aki egy vagy több testvérrel együtt nő fel, annak testvérei hatással lesznek a későbbi személyiségére, testvérkapcsolatai meghatározók lesznek a későbbiek, felnőtt élete során is. Mást nyerünk azzal, ha idősebb és mást, ha fiatalabb testvérek vagyunk, de mindkét esetben nagyon sokat tanulhatunk. Egy szakértőt kérdeztünk arról, milyen hatással is lehetnek ránk testvéreink, és az, ha esetlegesen konfliktusaink is támadnak velük.

Testvéreink sokféle módon hatnak személyiségfejlődésünkre. A testvérek között leginkább szociális, társas helyzetekről tanulnak sokat a kicsik a nagyoktól, tudtuk meg Heim Judit pszichológustól, családterapeuta-jelölttől.

A szakértő elmondta, hogy a kistestvér érkezése egyrészről kötelesség a nagyobb számára, másrészről viszont játszótársat is kap vele, aki a későbbiekben egy jó beszélgetőtárs is lehet.

– Nehéz családi helyzetekben, mint például szülők válása, vagy egy mostohaszülő, mostohatestvér érkezése a családba nőhet a gyerekek közötti konfliktus, de akár az összetartásukat is növelheti egy-egy ilyen nehezebben kezelhető szituáció. Hiszen ha a szülő valamilyen nehézség miatt érzelmileg kevésbé elérhető, a testvérükhöz fordulhatnak a gyerekek magyarázta Heim Judit.

A pszichológus hozzátette azt is, hogy ha nagyobb a korkülönbség a testvérek között, nagyjából 8-10 év, akkor az idősebb testvér inkább nevelője, szülője a kicsinek, mint partnere a játékban vagy a beszélgetésben.

Ez a nagytestvérnek megterhelő is lehet, elutasíthatja a kisebbet, ha tehernek érzi a vele való foglalkozást. Ettől a kicsik gyakran szenvednek, mert nem értik az elutasítás okát – fogalmazott a szakember.

Ez a helyzet többnyire akkor is fennáll, ha a korban közelebb álló testvérek közül az idősebb kamaszodni kezd, és kevésbé érzi már partnernek a kisebb testvérét, mivel más dolgok kezdik őt érdekelni. Az ebből való feszültség viszont csökkenhet, ha az öcs vagy a húg is belép a kamaszkorba.

A testvérek között sajnos előfordul az is, hogy viszály, konfliktus alakul ki, amely akár a felnőttkorra is kihathat, és meghatározhatja a testvérek későbbi viszonyát is.

–  A testvérkonfliktusok első megjelenése általában a kisebb testvér születésekor jön, amikor az idősebb testvérre óhatatlanul kevesebb figyelem irányul a szülők részéről. Alapvetően elmondható, hogy a testvérek közötti veszekedések többnyire a szülők figyelmének a megszerzéséről szólnak. Ezért sem jó, ha a szülők közbeavatkoznak, hiszen ezzel azt tanulják meg a gyerekek, hogy ha veszekednek egymással, akkor az ő részükről figyelmet kapnak. Másrészről a beavatkozással elveszik a lehetőséget, hogy a gyerekek megtanulják saját maguk rendezni ezeket a helyzeteket, és teret adnak annak is, hogy valamelyik gyerek azt érezze, kivételeznek vele a szülei, mindig a másiknak adnak igazat. Ez a konfliktusokat nemhogy csökkenti, hanem akár gyakoribbá is teheti – hívta fel rá a figyelmet Heim Judit.

A legtöbb esetben idővel csillapodnak a testvérek közötti konfliktusok.

– El tudok azonban képzelni olyan helyzetet, amikor ezek felnőttként újra előjönnek. Az új család alapítása általában hatással van a testvérkapcsolatokra is, hiszen a házastárssal új szokások, nézetek alakulnak ki, illetve időként az örökség elosztása körüli kérdések, az idősebb szülők ápolása okozhatnak nagyobb feszültséget, esetenként akár a testvérek egymástól való eltávolodását. Az ilyen esetekben ha mindkét testvér nyitott a helyzet rendezésére, és önerőből ez nem megy nekik – tette hozzá a szakértő –, a családterápia is egy elképzelhető megoldás lehet a számukra.

Kép forrása: Ampack/depositphotos.com