Változások, amin mindenki átmegy a 30-as éveiben – Te hol tartasz?

Serestyén Sára
Írta: ,
Változások, amin mindenki átmegy a 30-as éveiben – Te hol tartasz?

Múlt heti cikkünkben a húszas korosztályt érintő lényeges változásokról írtunk, ezen a héten pedig a harmincas korosztályt érintő átalakulásokat boncolgatjuk. Kezdjük például ott, amikor betöltöd azt a bizonyos harmadik X-et, azt hiszed, hogy összedőlt a világ. Pedig ez korántsem így van – most kezdődik csak a java, a saját felnőtt életed!

Karrierváltás Kép forrása: gurl.com

A karrierváltást kétféle dolog idézheti elő a harmincas éveidben. Az első, hogy kiégsz, eleged lesz abból, amit az elmúlt években csináltál. A másik lehetőség akkor merül fel, amikor gyereket vállalsz és az életed egy csapásra átrendeződik. Elmész GYES-re és évekre kivonod magad a forgalomból. Ez után nagyon nehéz visszarázódni a munkába, hacsak otthon nem gyakorolsz és fejleszted magad a gyerek mellett.

Egyik sem egyszerű, hiszen „minden kezdet nehéz”, ami ebben az esetben hatványozottan igaz! Egy új munkakörben kipróbálni magadat egyet jelent azzal, hogy mindent előröl kezdesz. Ez a helyzet kilendít a komfortzónádból, mivel a váltás sok esetben a megszokott életed feladásával jár. De a változás mindig sok jót is tartogat, új embereket ismerhetsz meg és új tapasztalatokat szerezhetsz!

Harmincon túl – hiába is próbálnánk tagadni – sok testi változás elindul a szervezetben, amit néha nehéz elfogadni (például azt, hogy már nem lehet büntetlenül nasizni éjfél után). 

A kezdeti nehézségek ellenére azonban a harmincas éveknek nagyon sok a pozitív hozadéka is van, hiszen ekkorra már pontosan tudod, hogyan vészeld át  mélypontokat, legyél mentálisan sokkal erősebb, és hozd ki magadból a maximumot!

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján