5 élethelyzet, amikor azt hiszed, mindennek vége: pedig igazából valami kezdetét jelentik

Kovács Andrea
Írta: ,
5 élethelyzet, amikor azt hiszed, mindennek vége: pedig igazából valami kezdetét jelentik

Kép forrása: unsplash

Vannak olyan alkalmak az életünkben, amikor semmi sem akar sikerülni, és kezdjük úgy érezni, hogy szépen lassan minden összeomlik körülöttünk. Nem látjuk a kiutat, és el sem tudjuk képzelni, hogy az adott szituáció valaha is megoldódjon, azt pedig pláne nem, hogy csak egy rossz emlék legyen a sok közül. Pedig valójában az alábbi öt nehéz időszakban nem véget ér valami, hanem sokkal inkább egy új, csodálatos dolog veszi kezdetét - csak még nem tudsz róla!

… te pedig úgy érezted, mostantól nincs értelme semminek. Akkor úgy tűnt, ezen a csalódáson sosem fogsz továbblépni, nem tudtad elképzelni, hogy valaha is együtt legyél valaki mással, és szörnyen rosszul esett az is, hogy ennyi időt elvesztegettél valamiért, ami végül csak fájdalmat okozott.

Aztán néhány hónap érzelmi hullámvasút, bezárkózás és baráti találkozó után itt vagy, jól vagy, és túlélted az időszakot. Az igazság ugyanis az, hogy bár a szakítás megviseli a lelket, sokszor egy rejtett áldás is egyben.

Oka van annak, hogy bizonyos embereknek búcsút kell intened, hiszen helyet kell adnod azoknak, akiknek tényleg ott kell lenniük az életedben.

Az a szakítás, amikor akkor a világ végének tűnt, igazából egy újabb lépés volt a boldogságod felé.

Igen, az elutasítás nagyon fájdalmas, és egy ilyen esetben könnyű magadat hibáztatni: úgy érzed, nem vagy elég tehetséges, okos és különleges, ez pedig az önbecsülésedet is elkezdi leépíteni.

A helyzet viszont az, hogy bármennyire is nehéz elfogadni, ez a munkalehetőség egyszerűen nem neked volt megteremtve.

Az univerzum nem ezt tervezi számodra, de te ezt nem láttad, így egy ilyen fájdalmas élethelyzettel kényszerít téged arra, hogy változtass.

Noha most még nem érted, ennek mi értelme volt, de hidd el, idővel, ahogy sikerül új munkahelyet találnod, rájössz, hogy nem is történhetett volna jobb dolog annál, hogy akkor elküldtek téged.

Fókuszban

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)