„Tudomásul kell vennünk mint az élet velejáróját” ‒ gondolatok a halálról

Írta: ,

Polcz Alaine (1922‒2007) pszichológus, író, a halál és a gyász kutatója, a Magyar Hospice Mozgalom alapítója volt. A halál iskolája (Magvető Kiadó 1989) című könyvéből válogattunk részleteket halálszemléletünkről, a haldoklók és az elhunytak elengedéséről, a gyerekek halálfelfogásáról, a hosszú, gyógyíthatatlan betegségekről. 

Az élet velejárója

1/5 Az élet velejárója

„Bármennyire fájdalmas, a halált ‒ mások, szeretteink halálát ‒ tudomásul kell vennünk mint az élet velejáróját, már csak azért is, hogy majdan saját halálunkkal is szembe tudjunk nézni.

Az egészséges, a felnőttekkel jó kapcsolatban levő gyermek általában sérülés nélkül vészeli át a szeretett személy elvesztését is.

Nem a halál (vagy a válás) ténye az, amitől a gyerekek sérülhetnek, hanem a mellékkörülmények.”

A halálfélelem

2/5 A halálfélelem

„… kialakulásánál elementáris a csecsemő- és gyermekkorban oly nagy jelentőségű elhagyási, izolálási félelem. Valószínű, hogy ezzel párhuzamosan alakul a sérülésektől és a büntetéstől való félelem is.

Mindig szerepel benne valami alaktalan szorongás, olyan tárgy nélküli ősi félelem… A halálfélelem más és más időpontban jelenik meg.

Általában négy-hat éves kor között figyelhető meg egy olyan szorongásforma, mely nagyjából azonos a felnőtt ember halálfélelmével…

Bár különböző helyzetek vagy neurózisok bármikor felszínre hozhatják, a kamaszkorban-ifjúkorban ettől függetlenül is újból megjelenik, noha nagyobb jelentősége nincsen; s csak az öregkori hanyatlás korában jelentkezik ismét komolyabb formában a halálfélelem.”

Kiszolgáltatottság helyett megnyugvás

3/5 Kiszolgáltatottság helyett megnyugvás

„A legtöbb betegnek szenvedést jelent az elszakítás az otthontól, a szeretteitől, az élet apró örömeitől, amit még megkaphatna. S ez teljes elmagányosodáshoz vezethet, kiszolgáltatottság és elveszettség lesz úrrá rajta.

Úgy érzi, minden emberi méltóságától s szabad akaratától megfosztva kell töltenie az utolsó napjait.

Ha ez a vég vár mindannyiunkra ‒ egy esetleges totális háborút leszámítva ‒, nem csoda, ha a halál gondolatát elhárítjuk, ameddig lehet, és ha közeledik, félünk tőle. Felkészületlenek vagyunk.

Pedig egy utolsó ajándékot mindenki tud még adni a környezetének: a méltósággal, szépen elviselt halált. Ez nemcsak megnyugvást ad, hanem a továbbélőknek követendő minta is.”

Gyermekek gyásza

4/5 Gyermekek gyásza

„A felnőttek magatartása döntően befolyásolja a gyermek halálhoz való viszonyulását, amit életre szólóan átszínezhetnek a korai benyomások.

A gyermeket nem kell feltétlenül komolyságra inteni, hiszen jókedve, rugalmassága, fiatalsága a felnőtt gyászát is enyhítheti.

A gyors hangulati váltás természetes.

A temetésre is ki lehet vinni az egyébként egészséges, szorongásmentes gyermeket, akinek a virágok, a gyászbeszédek, a rítusok inkább érdekes, szórakoztató eseményt jelentenek, semmint megrázkódtató élményt.”

Ha gyógyíthatatlan a betegség

5/5 Ha gyógyíthatatlan a betegség

„A gyógyíthatatlan betegségnél a hozzátartozók is megélik a különböző pszichés fázisokat, de rendszerint nem együtt és nem egyszerre.

Nagy nehézség, ha a beteg még kapaszkodik az életbe, a gyógyulásba ‒ és a hozzátartozók már lemondtak róla.

Az is nehezíti a beteg helyzetét, ha saját csendes belenyugvása mellett a család hiperaktivitását, kapaszkodását kell megélnie. Ilyenkor a családtagokat jó a belenyugváshoz segíteni. (…)

Az elhárító mechanizmus működését nem mindenki ismeri fel; a funkciója éppen az, hogy megóvja, védje a személyiséget.”