7 féle személyiség, akivel minden nap találkozol – Te melyik vagy?

Kovács Andrea
Írta: ,
7 féle személyiség, akivel minden nap találkozol – Te melyik vagy?

A személyiségtípusok meghatározásával már Hippokratész görög orvos is foglalkozott, mintegy 2400 évvel ezelőtt. Hippokratész alapvető szempontja a típusok felállításánál, illetve a személyiségek osztályozásánál a vérmérséklet, vagyis a temperamentum volt. Elmélete szerint az emberi test négyféle nedvből tevődik össze: a vérből, a sárga epéből, a fekete epéből és a nyálkából. Attól függően, hogy a személyiség felépítésében a négy nedv közül melyik a domináns, négy féle - szangvinikus, melankolikus, kolerikus és flegmatikus - vérmérsékleti típust írt le.

A pszichológia jelenleg is ezt az négy alapvető, hippokratészi típust használja, melyért sokat bírálják is a tudományt. Vegytisztán ugyanis senki sem sorolható ezekbe a csoportokba, s egyre inkább terjed az a nézet miszerint négyszer több, tehát akár 16 féle személyiségtípust érdemes megkülönböztetni.

Jellemző viselkedésük és vérmérsékletük alapján minden ember különbözik a másiktól és ez jól is van így. Néhány kategória azonban felállítható, hiszen mindenkinek van ismerőse, aki olyan mint egy jó Kampányfőnök, vagy segítőkész, mint egy Megmentő, esetleg kiszámíthatatlan, mint egy igazi Bajkeverő.

A kampányfőnök

Ők az igazi szabad lelkek. Általában a bulik motorjai, de nem a pillanat öröme és izgalma érdekli őket, hanem a társasági és érzelmi kapcsolatok, amelyeket megkötnek. Elbűvölőek, függetlenek, energikusak és együttérzőek, jelenlétük határozottan érzékelhető bármilyen társas csoportban.

Felmérések szerint a népesség 7 százalékát teszik ki. Nyitottságuk nem abból ered, hogy szeretnének mindenki számára szimpatikussá válni. Képviselnek valamit, amit azok számára tesznek hozzáférhetővé, akik hasonló nézeteket vallanak.

Azonban az ilyen társakat a messzemenőkig megbecsülik, amikor csak tudják, viszonozzák a támogatásukat, előnyhöz juttatják őket. Minden mögött valami mélyebb értelmet kutatnak, kreatívak, céltudatosak.

Az inspiráló lélek

Erős kisugárzással büszkélkedhet, szereti a változatosságot. Nem fél eltérni az átlagostól sem megjelenésben, sem viselkedésben, de sosem hivalkodik.

Tudatában van annak, hogy minden, amit tesz, hullámokat kelt.

Vonzódnak az erős személyiségekhez, nem engedik, hogy a sodrás csak úgy magukkal vigye az életüket. Képesek nagyon beleélni magukat egy másik ember életébe, sajnos a problémákkal is ugyanígy tudnak azonosulni, míg végül a sajátjuknak tekintik azt.

Ilyenkor szükségük van magányra, csendre, hogy újra rátaláljanak a belső hangra. Óriási életenergiájuknak köszönhetően határozottan kiállnak a közügyek mellett is, szenvedélyesen önzetlenek. Nem jellemző rájuk, hogy bort isznak és vizet prédikálnak.

Gyakran nincsenek tudatában természetes képességeiknek és másokra gyakorolt hatásuknak. Ezt azonban nem önbizalomhiány okozza.