Sors, életút, szabadakarat - Mit jelent, ha késlelteted a sorsodat?

Írta: ,

Tegyük fel, hogy mikor ezeket a sorokat olvasod, kicsit elmélyedsz a sors fogalmában és hiszel is benne, mert ez szükségeltetik ahhoz, hogy megértsd, mit jelent késleltetni a sorsodat. Mert sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt eltervezted, vagy meg van írva, mivel képes vagy irányítani az utadat pozitív és negatív irányba is.

1/4 Születés előtt kezdődik minden

Keleti tanítások szerint, mielőtt a lélek leszületik a Földre, hogy tanuljon, tapasztaljon, megtervezi útját, vagyis azt, hogy ezúttal milyen téren szeretne fejlődni, kiválasztja azokat a lelkeket, akikkel élete során találkozni szeretne, majd kezdetét veszi a nagy kaland.

Vagyis elvileg te már előre eldöntötted, hogy mit és hogyan szeretnél csinálni. Erre nyilván nem emlékszel, mert születésed pillanatában minden emlék törlődik annak érdekében, hogy ez ne befolyásoljon téged az életedben.

Ráadásul nem is tudnál olyan fejlődést elérni, ha előre tudod a megoldásokat. Gondolj csak bele, akár egy vizsgánál, ha tudod előre a válaszokat, akkor már nem fektetsz energiát a tanulásba, hiszen minek is?

A szabadakarat Kép forrása: brandonwoelfel.com

2/4 A szabadakarat

Szóval mindenkinek van egy alapvető életfeladata, mely meghatározza a legtöbb cselekedetét, de még a személyiségét is, ami arra vár, hogy gazdája végre megfejtse. De van valami, amivel a lélek nem számol, ez pedig a szabadakarat.

Vagyis lehet, hogy sorsodat valamilyen nagyobb erő irányítja és egyengeti, de a végső döntést te hozod meg és te dönthetsz életed felett.

Dönthetsz arról, hogy mit vacsorázol, milyen filmet nézel, milyen emberekkel barátkozol, de például a családtagjaidat is te választottad meg, csak erre éppen nem emlékszel. Szóval a szabadakaratod nagy úr és bár lehet, hogy elterveztél magadnak egy bizonyos életed, elképzelhető, hogy életkörülményeid most teljesen más irányba sodornak, amit te választottál magadnak.

Akkor most létezik a sors? Kép forrása: happilygrey.com

3/4 Akkor most létezik a sors?

Ez az, amire talán senki nem tudna 100%-os választ adni, de egyes tibeti tanítók úgy vélik, hogy nagyon is létezik a sors, viszont hatással van rá az emberi szabadakarat. Amit születésed előtt elterveztél, az lehet, hogy most nem passzol hozzád és az életedbe, ezért időközben más utat választottál.

Ez nem azt jelenti, hogy nem térhetsz vissza arra az ösvényre, csak azt, hogy most még mást kell megtapasztalnod előtte. Ezért olyan csodálatos a szabadakarat, mert a kezedben tarthatod az életedet, irányíthatod, hatással lehetsz rá, még, ha talán nincs is így valójában.

Mikor késleltetem a sorsomat? Kép forrása: tdnphoto.com

4/4 Mikor késleltetem a sorsomat?

Akkor, amikor letérsz a neked kijelölt útról. Egy egyszerű példával élve, ha te elindulsz egy úton, viszont időközben teszel egy apró kitérőt, mert mondjuk úgy tartotta kedved, akkor logikusan később érkezel el a célodhoz, ahova az eredeti út vezet. Baj nem történt, csak késtél.

Viszont elképzelhető, hogy az a kitérő egy olyan pluszt adott neked, amit muszáj volt átélned. A nők például születésüktől fogva a nagy Ő-t keresik, mintha belénk lenne kódolva és éppen ezért hajlamosak vagyunk mindenkiben Mr.Big-et látni, pedig mennyivel jobb lenne, ha változtatnánk a gondolatainkon és igazi kincsként kezelnénk a kapcsolatainkat, hiszen minden ember más, így más dolgokat tanulhatunk meg mindenkitől.

Ha pedig ezt megérted, akkor már nem is lesz olyan lényeges, hogy mikor éred el a célt, mivel meglátod az út szépségét.