4 mondat, amit soha nem lett volna szabad anyukád mondjon neked - mégis megtette

Írta: ,

Nagy kincs, ha valakinek tökéletes anyuka adatik meg, bár azt tudjuk, hogy egy ember sem teljesen hibátlan. Az viszont tény, hogy az előző generációkat még teljesen más alapelvek szerint nevelték, mint ahogy napjaink szülői próbálkoznak. Hogy ez mennyire követendő, azt mindenki döntse el maga. Viszont – nevelési alapelvektől függetlenül – jó, ha te is odafigyelsz, hogy ezeket a mondatokat ne örökítsd rá a gyermekeidre. Nagy valószínűséggel te is hallottad őket, pedig nem lett volna szabad…

„Ha nekem megfelelt, neked is legyen elég”

Nagyon rossz dolog az alapján beskatulyázni a saját gyerekünket, hogy nekünk mi volt megfelelő, vagy éppen elfogadható. Részben azért, mert az előrejutáshoz és a fejlődéshez is az kell, hogy merjünk nagyot álmodni, merészet lépni. Egy ilyen jellegű megjegyzéssel anyukád letörhette a szárnyaidat, a próbálkozásaidat, és elvehette az önbizalmadat, pedig nyilván nem ez volt a célja.

Valószínűleg arra akart rávilágítani, hogy nem kell mindig mindenből a legjobb, időnként, vagy éppen átmenetileg be lehet érni valami mással is. Azonban ezt gyerekként nehéz értelmezni, ha nem lehetetlen.

Mindenkinek mások az igényei, a tervei, és bizony könnyen előfordulhat, hogy emiatt a szülő-gyermek kapcsolatban is ellentét feszül.

Ez azonban nem feltétlenül baj, vagy éppen rossz dolog, de igyekezz ügyelni rá, hogy a negatív csengése miatt ilyesmit ne mondj majd a saját gyermekednek.

„Most nézem, mennyire meghíztál!”

Vagy éppen „túl vézna vagy”, „katasztrofális a frizurád”, és így tovább. Valójában sosem lenne szabad, hogy egy szülő kritizálja a saját gyermeke külsejét, mert sajnos a mai fiataloknak ezek nélkül is akadnak bőségesen gátlásaik, és kellőképpen feszélyezettek a tökéletesnek tűnő világunkban. Nyilván nem arról van szó, hogy egy szülőnek ne lenne feladata figyelemmel kísérnie a gyermeke egészségét és külsejét, hiszen nem csak esztétikum kérdése a soványság, vagy éppen a túlsúly, esetleg bármilyen bőrprobléma.

De különösen kamaszkorban nagyon érzékenyen reagálnak az ilyen kijelentésekre a gyermekek, ezért feltétlenül óvatosan kell közelíteni a témához.

Sokkal jobb, ha inkább a megoldást fogalmazod meg, és a te anyukádnak is így kellett volna tennie a kritizálás helyett. Például fel kellett volna ajánlania, hogy egészségesebben főz, többet sportol veled, vagy éppen utánajár, miért nincs étvágyad.

„Így soha nem lesz semmi belőled”

Az ilyen, és ehhez hasonló mondatok rendszerint a tanulást illetően hangzanak el, és általában akkor, amikor nem sikerül túl fényesre a bizonyítvány. Tény és való, nem mindenki él tanuló és ösztöndíjas diák, de nem ritkán azok kerülnek kiemelkedő beosztásba, akik nem jeleskedtek túlságosan az iskolában. Nyilvánvaló, hogy a gyerekek szép eredményeket szeretnének, a szülők pedig ugyanezt várják el. Azonban ennek a szóbeli bántásnak az értékeléséhez bőven elég, ha arra gondolsz, most mit érzel, ha a főnököd becsmérli a munkádat

Aligha leszel motiváltabb és elszántabb tőle. Inkább elkeseredsz, dacolsz, és értéktelennek érzed magadat. Sok szülő elfelejti, hogy a gyerekek sem mások, mint mi, csak általában még jóval érzékenyebbek. Ami felnőttként rosszul esik, az gyerekként valódi lelki sebeket okoz. Egy-egy ilyen mondat nemhogy hónapokra, évekre, egy egész életre is bevésődhet az ember fejébe, akkor is, ha semmi alapja nem volt.

„Majd jössz te még sírva hozzám!”

Nagyon jellemző mondat, és nagyjából megegyezik az „amíg az én házamban laksz…” monológgal. Értelme egyiknek sincs, és általában végső elkeseredésükben mondják a szülők, amikor már egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az adott helyzettel, és nem sikerült saját akaratukat ráerőltetni a gyermekükre. Az a baj ezekkel a kijelentésekkel, hogy ha idővel esetleg elismeri magában a gyermek, hogy a szülőnek valóban igaza volt, már csak azért sem fog hozzá fordulni. Inkább elfojtja magában, további feszültséget generálva ezzel, ahelyett, hogy végre dűlőre jutna a felmenőkkel. Ezt bizonyára te is tapasztaltad, ha meghallgattad valaha is ezeket a kijelentéseket…

A megoldás inkább az lenne, hogy szülőként elmondod a véleményedet, meghallgatod a gyermekedét is, és emellett biztosítod, hogy hozzád bármikor fordulhat. Saját kamaszkorodra visszagondolva, te is biztos sokszor úgy érezted, hogy senki sem ért meg, és ezt az átmenetet többnyire mindenki megtapasztalja. A legkevésbé arra volt szükséged, hogy az anyukád az orrod alá dörgölje, hogy „bezzeg neki volt igaza”. El kell fogadni, hogy mindenki a saját kárán tanul! Szülőként neked elsődlegesen a határok kijelölése, és a támasz biztosítása a feladatod. Ám ennek felépítését nem kamaszkorban kell elkezdened, mert akkor neked is könnyen kicsúszhatnak a szádon ilyen, vagy ehhez hasonló mondatok.

Képek forrása: choreograph/Depositphotos.combedya/Depositphotos.com