Mi a sorozatfüggőség?

Izsák Adrienn
Írta: ,
Mi a sorozatfüggőség?
Ki ne ismerné a Helyszínelőket vagy a Született feleségeket? Egy új felmérés szerint 5-ből 4 ember rendszeresen néz sorozatokat. Nincs is ezzel semmi baj, ám akadnak olyanok, akiknek eluralják az életüket.

A sorozatok rabságában

Sorozatokat nézni jó dolog. Azzal, hogy hetente pár alkalommal lehuppanunk a tévé elé és megnézzük a kedvenc teleregényünk legújabb epizódját, lehetőségünk adódik kicsit kiszakadni a hétköznapi hajtásból. A kezdés előtt már izgulunk, hiszen kíváncsiak vagyunk, hogy mi fog történni kedvenc szereplőinkkel a soron következő részben. Majd pedig kikapcsoljuk a tévét és újra a saját életünkre koncentrálunk. Legalábbis ez a normális hozzáállás a sorozatokhoz.

Sorozatfüggőségről akkor beszélünk, ha valakinek szinte az egész életét meghatározzák a teleregények. Ők azok, akik úgy igazítják a napirendjüket, hogy soha ne kelljen egyetlen részt sem kihagyniuk, a lemaradás gondolata ugyanis rettegést vált ki belőlük. Egy sorozatfüggő emberrel nehéz programot szervezni a kötött ideje miatt és számíthatsz rá, hogy zokszó nélkül lemondja a veled való találkozót, ha az pont az egyik kedvenc sorozatának vetítési idejére esik. Egy időben több sorozatot is nyomon követnek és szép lassan beleélik magukat a szereplők helyzetébe, sőt rosszabb esetben egyenesen a kitalált történet bűvkörében élik a mindennapjaikat.

Számukra egyfajta menekülést jelent a tévéképernyő a saját problémáik és nehézségeik elől. Ennek köszönhetően pedig fokozatosan elszigetelődnek a környezetüktől, a családi és baráti kapcsolataikat elveszítik, teljesen elmagányosodnak. Folyamatosan szoronganak, nem találják a helyüket az igazi világban és az is előfordulhat, hogy a családtagjaikban, a barátaikban vagy a párjukban az általuk szeretett sorozatszereplőket keresik. És persze, hogy csalódniuk kell, hiszen a képernyőn látott személynek köze nincs a valódi életük szereplőihez.

Az új generáció

Mióta egy-egy sorozat teljes évadja elérhető dvd-n vagy az internetről letöltve, kialakult egy új generációja a sorozatfüggőknek. Ők a sorozatzabálók. Már nem kell sem egy hetet, sem egy napot várniuk a következő epizódra, hanem folyamatosan, hosszú órákon keresztül izgulhatnak kedvenc szereplőik sorsának alakulásáért. Ők még nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a hagyományos típusú függésben szenvedő társaik.

Van megoldás!

A sorozatfüggőség egy, a modern korral kéz a kézben járó addikció, ami rendkívül káros az ebben szenvedő személy számára, mind testileg, mind lelkileg. A betegségtudat hárításának semmi értelme, hiszen ezzel csak saját magát csapja be a sorozatfüggő. Éppen ellenkezőleg, fel kell ismerni és kezelni kell a problémát, hogy az illető visszataláljon a valóságba és képes legyen újra teljes értékű, igazi életet élni. A problémamegoldásban segítséget nyújthat a család és a barátok, ha még nem morzsolódtak le teljesen, valamint ha szükséges, szakember segítségét is igénybe lehet venni. 

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba