5 embertípus, aki mérgezően hat az életedre. Szabadulj meg tőlük!

Lakosi Alexa
Írta: ,

A családunk olyan, amilyen. Beleszületünk, és bármilyen emberekből is áll össze, nem változtathatunk rajta. Ám az életünk többi szereplőjét igenis érdemes okosan szűrnünk, és odafigyelnünk arra, hogy olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akiktől tanulhatunk, akik jó hatással vannak ránk, és akikkel harmonikus és fenntartható partneri viszonyt tudunk folytatni. A most következő 5 embertípus azonban nem ilyen – ők nehézzé, kellemetlenné vagy akár sikertelenné is teheti a mindennapjaidat, ezért jobb, ha óvakodsz tőlük!

Az örök elégedetlen Kép forrása: unsplash

Ő az, akinek sohasem felelhetsz meg eléggé. Aki – ha lefutnád a maratont – azt mondaná, hogy ja, így könnyű, épp hátszél fújt. Ha ledoktorálsz fizikából, felemlegeti Teslát, akihez képest egy kis senki vagy. Ha szépségkirálynőnek választanak, akkor tuti, hogy szerinte idén a zsűri nem volt a toppon. Ha kibújsz a bőrödből, akkor sem fog egy jó szót sem szólni, mert akkor úgy érezné, ha megdicsér valakit, az egója sérül.

Ezek az emberek nem inspirálnak a többre, a jobbra, hanem örök elégedetlenségük és fanyalgásuk minden megmérettetéstől elveszi a kedved – hiszen bármilyen jó is leszel, az a szemében úgysem lesz elég jó. Nem tud tisztelni, pláne nem megbecsülni. Csak kellemetlen pillanatokra számíthatsz tőle.

A drámakirálynő Kép forrása: unsplash

Bármit is mesélsz, bármi is történt veled, ő tuti rákontráz: még több, még nagyobb, még érdekesebb, ami vele történt, amit ő látott, amit ő élt át. Az ő élete nagyszabásúbb, vele fontosabb dolgok történnek, ugye.

Talán ezért van az, ha történik vele valami érdekes vagy kellemetlen, újra és újra visszatér rá, ismételgeti, átrágja és átrágatja veled századszor is.

Ha beszélgetsz vele, egyre inkább átveszi a szót, a végén előadást hallasz, amiben kinyilatkoztatja nagyívű gondolatait és megfontolandó bölcsességeit. Ha másra terelődne a figyelem, azonnal unatkozni kezd, vagy manőverekbe kezd a figyelem visszaszerzésére. Nagyjeleneteit drámai fordulatokkal adja elő, imádja és habzsolja a figyelmet, de nem érdeklik hallgatóságának visszajelzései.