Légy, akinek lenned kell, avagy személyiségfejlesztés mesterfokon

Írta: ,

A személyiségfejlesztés egy igen közkedvelt téma. Nagyon izgalmas tud lenni a folyamat, a végeredmény pedig még inkább. Persze eredményről csak abban az esetben beszélhetünk, ha mindennél jobban akarjuk, ha elég kitartóak vagyunk.

Sabi Hegymegivel, a Lépésről lépésre a csúcsra c. könyv szerzőjével a személyiségfejlesztésről beszélgettem, melynek kapcsán ismét felettébb érdekes, motiváló válaszokat kaptam.

Az alapkérdés itt is ugyanaz volt: mit jelent egyáltalán a személyiségfejlesztés? Elengedhetetlen, hogy tisztázzuk a fogalmat, hiszen megeshet, hogy negatív jelentéssel ruházzák fel. Gondolom ismerős a "nekem jó úgy, ahogy vagyok" kifejezés. Ez is az információhiányból fakadhat.

A személyiségfejlesztés az önmagunkkal való kapcsolatunk, saját személyiségünk, egyéniségünk fejlesztését jelenti. Felfedezett, felfedezetlen és kiaknázatlan képességeink maximalizálását. Olyan belső inspirációt, melyben minden egyes nap késztetést érzünk arra, hogy jobbak legyünk a tegnapi önmagunknál. Jelentsen ez testi vagy szellemi fejlődést. Nem ragadhatunk meg egy adott ponton! Ha nagyobb szeletet szeretnénk magunknak az élet tortájából, akkor bizony folyamatosan dolgoznunk kell önmagunkon és a képességeinken is.”

Nagyon fontos momentuma a témának a kérdés, hogy mikor van szükségünk személyiségfejlesztésre - sőt, szükségünk van rá egyáltalán?

Ez nem kérdés: minden esetben szükséges, ha kiemelkedő sikereket szeretnénk elérni az életben. Ha magunktól nem érzünk rá képességeink fejlesztésének szükségességére, akkor környezetünk visszacsatolásaiból kell látnunk azokat. Bent a munkahelyünkön, a párkapcsolatunkban, a baráti kapcsolatainkban, a csapatunkban.

Sajnos, gyakran az utóbbi a jellemző, mert kevés az az ember, aki magától ráébredne arra, hogy tennie kell a jövőjéért, ha jobb életet szeretne.

„Bár egyre többen vannak, amit jó látni. Szóval a tanácsom az, hogy ne várjunk, amíg igazán szükséges lesz a személyiségfejlesztés, hanem menjünk a sikereink elé. Törekedjünk mindig jobbra, mindig többre. Nem csak anyagilag, hanem erkölcsileg és szellemileg is. Ha például könyvelőként remekül értem az adóügyeket, és egész nap elvagyok egymagam egy számítógép előtt a számlák halmazával, viszont, ha mások előtt kell beszélnem és prezentálnom, rám tör a félelem, akkor beiratkozok egy olyan tanfolyamra, ahol megtanulhatom, hogyan beszéljek magabiztosan emberek előtt.”

Szóval, ne söpörjük a szőnyeg alá a kihívásokat. Sőt, fogadjuk azokat örömmel. Így válhatunk csak teljesebb emberré.

Mi vagyunk az egyetlen forrásai minden változásnak, hiszen a világ nem változik, a mi szerepünk változik benne.

Szerencsére Sabi azt is elmondta, hogyan tegyük mindezt.

Elsősorban tudnunk kell, kik vagyunk. Nem azt, hogy hívnak, – mosolyog – hanem hogy kik vagyunk valójában, milyen képességekkel rendelkezünk. Ehhez viszont időt kell töltenünk magunkkal tudatosan, rendszeresen. Nekem ez általában, napi fél - 1 óra, amit csak arra fordítok, hogy elvonulok, átgondolom és leírom, hogy az adott napon a fontosnak ítélt szituációkban, hogyan cselekedtem, mit mondtam, hogyan mondtam. Aztán a hónap végén - mindig egy adott napon-, kielemzem az egész hónapot. Így a végére kapok egy képet arról, hogy mi az, amiben javultam, és mi az, amiben még javulnom kell. Talán viccesen hangzik, és sokan azt gondolhatják, hogy időpocsékolás és szégyellik mások előtt. Ne ez számítson! Mi vagyunk az egyetlen forrásai minden változásnak, hiszen a világ nem változik, a mi szerepünk változik benne. Ez persze csak egy módszer a sok közül, de nekem jól bevált, ezért tudom ajánlani.”

Azért is fontos megtanulni, hogyan helyezzük előtérbe magunkat, mert a saját boldogságunk és fejlődésünk csakis rajtunk múlik. Ezt természetesen Sabi is megerősítette.

„Fontos továbbá, hogy ne másokkal foglalkozzunk, ha jobb életet szeretnénk, és tudjuk, hogy fejlődnünk kell. Ha mindig másokra hallgatunk, nem jutunk előrébb. Hallgassunk saját magunkra! Csak így tudjuk felfedezni, hogy mely képességeinket kell fejlesztenünk, melyeket tehetjük egy időre félre. Ki kell elemzünk magunkat: mik az erősségeim, mik a gyengeségeim, mik azok a tulajdonságaim, amiken változtatnom kell, ha jobb szeretnék lenni - jobb sportoló, jobb munkaerő, jobb igazgató, jobb szakember. Ez a legfontosabb! Ha ez kész, követnünk kell. Ne üljünk tovább a babérjainkon. Habozás nélkül el kell kezdenünk jobb énünk kialakítását. Ne várjunk a tökéletes pillanatra, lépjünk most, és alakítsuk mi tökéletessé.”

Sabi bevált módszerét egyébként mindenki könnyedén elsajátíthatja, és ő arra is biztat minket, hogy dolgozzunk ezzel a technikával. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a kezdetek kezdetén nem lesz egyszerű, és ha netán új stratégiára lesz szükségünk, ne habozzunk kialakítani a sajátunkat.

„Ha akadnak nehézségeink is ezzel a módszerrel, ne adjuk fel. Semmiképp se tegyük félre. Erőszakoljuk meg a lelkivilágunkat, és harcoljunk a boldogságunkért!”

Már ismerjük a módszert, és tudjuk azt is, miért nagyon fontos a személyiségünk fejlesztése. Ugyanakkor még mindig maradt néhány szempont, ami magyarázatot igényel. Okkal tehetjük fel a kérdést, hogy miért érdemes nekünk a fejlődni? Mi előnyünk származik ebből? Valakinek ez egyértelmű, de vannak szkeptikusok is, akiket meg kell győzni a dolog kedvező hatásáról.

„Őszintén: ha elindulunk a fejlődés útján, tudnunk kell, hogy először fájdalmas lesz. De ez ne riasszon el minket, hisz minden kezdet nehéz. Csupa olyan szituációba keveredünk majd, ami új és talán ismeretlen… Aztán szépen lassan megszokjuk őket. Ha kitartunk, ha jönnek az eredmények, melyekért tudatosan megdolgoztunk, az egy felbecsülhetetlen érzés lesz, ezt GARANTÁLOM. Őszintén leírhatatlan. Örökké hálásak leszünk magunknak, hogy a változás útjára léptünk, és nem rekedtünk meg egy adott szinten.”

„Meglátjuk majd a hosszú út és a kemény munka apró gyümölcseit. Egyre magabiztosabbá és erősebbé válunk majd. Felbátorodunk, és egyre többet fogunk majd magunkkal és a fejlődésünkkel foglalkozni. Rájövünk, ez nem is olyan rossz, és az életünk mindennapos részévé fog válni a tudatos fejlődés. Olyanná válunk ezáltal, mint egy igazi harcos, aki edzett, készült, és jöhet bármi, ő készen áll az élet nagy csatáira. Kétségtelen, kevés jobb érzés van annál, mint mikor megtapasztaljuk, mennyit fejlődtünk a korábbi önmagunkhoz képest. Hogy könnyedséggel veszünk olyan akadályokat, amiket korábban csak nagy stressz és kín árán tudtunk leküzdeni. A személyiségfejlesztéssel az önbizalmunk is növekedni fog, aminek a megtapasztalása felettébb kellemes és mámoros érzés.”

Magamhoz híven meg kellett kérdeznem, mi az, amit mindenképp szem előtt kell tartanunk az életben, akár a nap minden órájában.

„Hogy a változás és a változtatás, a fejlődés, a törekvés nagyon fontos. Elengedhetetlen, ha jobb életet szeretnénk. Nélkülözhetetlen. Ismerjük fel ezt minél hamarabb, sőt kutassuk a lehetőséget a változásra, és ne féljünk tőle, hiszen a javunkat szolgálja. Mert Ahogy Darwin is mondta, nem a legerősebb marad életben, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra…”