A neurotikus szót többen használjak manapság, mint ahányan tisztában lennének a szó valódi jelentésével. Érdemes előbb tehát tisztázni, mit is jelent neurotikusnak lenni, hogyan ismerhető fel a jelenség és milyen jellegzetes viselkedés kapcsolható hozzá.
A neurotikusok mindenekelőtt a reakcióikban térnek el a többiektől. Ha például egy nő hallucinációkról számol be és fura táncmozdulatokat tesz dobszó hatására, arra azonnal ráfoghatjuk, hogy neurotikus. Ám, ha ugyanezt egy indián nő teszi a törzs előtt, akkor különleges képességekkel megáldott, követésre méltó tagnak tartják a közösségen belül – vetíti elő a szó jelentését Karen Horney pszichiáter A neurotikus személyiség napjaniban című könyvében. Ugyanígy, ha valaki halálosan megsértődik, mert egy halott hozzátartozója nevét említjük meg a jelenlétében, azt is neurotikusnak tartanánk, holott a dzsikarilla apacs kultúrában ezt teljesen normális viselkedésnek számít.
Nem lehet tehát külön választanai a kulturális körülményeket a viselkedéstől, amikor valakit neurotikusnak akarunk kikiáltani. Minden embernek és minden közösségnek joga van meghatározni bizonyos keretek között, hogy mi a „normális”, de tudnia kell, hogy mások, máshol, másként is gondolkozhatnak. Vannak olyan közösségek, ahol enyhíteni lehet az anya fájdalmát azzal, ha a fia gyilkosát a fia helyébe fogadja. Számunkra ez megdöbbentő, de a Földünk egy részén ez a „normális”.
A neurotikus személyek alapérzése a bűntudat és a szorongás
A versengés, a testvérek közötti harc, a szerelem és a szexualitás közötti kapcsolat egy olyan ösztön, amit sokszor hajlamos az ember elnyomni, a normálistól eltérőnek beállítani.
A neurotikusok életében a bűntudat hatalmas szerepet játszik. Hajlamosak azzal az életérzéssel, attitűddel élni, hogy nem érdemelnek jobbat.
Ha valaki felhívja őket telefonon azzal, hogy találkozni akar velük, azt gondolják, hogy számon akarják kérni őket. Ha valami elromlik, akkor feltételezik, hogy ők a hibásak, ha konfliktusba kerülnek valakivel, azt hiszik, a másiknak van igaza. A legtöbb társas helyzetben ösztönösen úgy tesz a neurotikus, mintha máris valami bűnt követett volna el, ami nagyon megnehezíti a vele való kommunikációt, a közeledést, ezért aztán a legtöbben egy idő után inkább elkerülik őket. Ez pedig oda vezet, hogy ismét magukat hibáztatják és tovább súlyosbodik a betegség.
A neurotikus személyiségekről azt feltételezzük, hogy az átlagnál nagyobb szeretetre van szükségük, hogy jobban legyenek. Itt jön az egyik legnagyobb ellentmondás, ők ugyanis nagyon nehezen fogadják el az érzelmi közeledést, s közben hihetetlenül érzékenyek még a legcsekélyebb visszautasításra is. Ha egy neurotikusnak várnia kell, ha nem értenek vele egyet, ha nem úgy teljesülnek a kívánságai, magyarul, ha nem az van, amit szeretne azt is visszautasításként értékeli, ami miatt visszaesik az úgynevezett alapszorongásába.
A szorongás a neurózis működésének a központja. De mi is az a szorongás? Ha egy anya fél, mert a gyermekén talált egy piros foltot és súlyos betegségre gyanakszik, az félelem. Ha az anya folyton attól tart, hogy a gyermekét elüti az autó, halálos betegséget diagnosztizálnak nála vagy egyszerűen csak megfullad egy falat ételben vacsora közben, azt már szorongásnak hívjuk.
A félelem egy adott veszély lehetőségére hívja fel a figyelmet, a szorongás viszont egy nem is létező, irreális veszélyre vonatkozó túlzott reakciót jelent.
Most mondhatnánk, hogy ezek szerint elég lenne csak azt tudatosítani a neurotikusban, hogy amitől fél, az nem is létezik. Valójában ez sokkal bonyolultabb, hiszen sok neurotikus saját maga is tökéletesen tisztában van vele, vagy néha rádöbben, hogy tényleg furcsa, ahogyan viselkedik. A szorongás azonban ettől függetlenül mégis megmarad, esetleg áttevődik az életének egy másik aspektusára.
Szakértők szerint a mi kultúránkban négy lehetőség közül szoktak választani a neurotikusok annak érdekében, hogy megszabaduljanak az állandó szorongástól: racionalizálják, letagadják, narkotizálják (drog, alkohol függőség, munkamánia, aluszékonyság, szexfüggőség) vagy elkerülik a szorongást okozó tényezőket. Utóbbi egyenlő az önblokkolással, vagyis a gátlásossággal, amely megnyilvánulhat abban, hogy az ember nem csak megtenni nem mer bizonyos dolgokat, de már a gondolatát is bűnnek tartja. Ekkor jelennek meg a testi tünetek, végső esetben eljutva egészen a hisztériás, tehát a szervi okokkal nem magyarázható vakságig vagy végtagbénulásig is.