5 konfliktus önmagaddal, amit le kell győznöd a boldogságod érdekében

Szirák Viki
Írta: ,

Mindenki vív belső harcokat, és sokszor nem is látszik a másik arcán, hogy lelkileg nincs a topon. A belső küzdelmek viszont elképesztően stresszesek és elkeserítőek, hiszen rengetegen még csak nem is beszélnek róluk, és egyedül harcolnak ellenük. Azt mondják, összesen ötféle belső konfliktus létezik, ezeket pedig le kell győznöd, ha szeretnél ismét boldog lenni.

Kimondottan gyakori, hogy valaki szexuális téren vívjon magával belső harcot.

Például tegyük fel, hogy épp kijöttél egy rossz párkapcsolatból, és szeretnél szórakozni, jól érezni magad.

Ekkor ismerkedsz meg egy sráccal, akitől nem szeretnél semmi komolyat, de nagyon tetszik; ő pedig azt javasolja, hogy menjetek fel kettesben a lakására.

Noha tudod, hogy nem vagy az a típus, és még sosem volt részed egyéjszakás kalandban, jelenleg úgy érzed, segítene a lelki állapotodon egy kötetlen viszony.

Ilyenkor belső konfliktusba kerülsz önmagaddal, hiszen a korábbi elveid megdőlni látszanak.

Általában nem tart sokáig ez a szakasz.

Az előző ponthoz kicsit hasonló a dolog, ám nem teljesen ugyanaz.

Ez a típusú belső konfliktus akkor jelentkezik, ha kénytelenek vagyunk valaminek megfelelően viselkedni, de valójában mi nem ezt szeretnénk tenni.

Például tegyük fel, hogy ki nem állhatod a főnöködet, mert lekezelően bánik másokkal, és nem becsüli meg a munkátokat sem. Ugyanakkor muszáj vagy kedvesen viszonyulni hozzá, mert az állásod bánhatja kárát.

Vagy hasonló szituáció az is, ha te nem szeretsz szórakozóhelyekre járni, és az alkoholfogyasztást sem díjazod, de mégis részt veszel ezeken az eseményeken, mert a barátaid és a környezeted elvárja, hogy ott legyél.

Ezek is belső konfliktusokat keltenek, amelyek miatt azt érzed, hogy sosem tudsz maximálisan boldog lenni a helyzeteddel.

Fókuszban

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)