Költöznél? Nem tesz boldogabbá a nagyobb otthon a kutatók szerint

Zabolai Margit
Írta: ,
Költöznél? Nem tesz boldogabbá a nagyobb otthon a kutatók szerint

Kép forrása: pexels

Amikor az álomotthonra kell gondolni, a legtöbben szinte biztos, hogy nagyobb területű lakásra vagy házra gondolnak, mint amiben most élnek. Egy friss kutatás szerint az otthon mérete és a benne lakók boldogsága között valóban lehet összefüggés, de nem úgy, ahogyan azt elősre hinnéd.

Carly Thornock belsőépítész vezette azt a kutatócsoportot, amely az Egyesült Államok nyugati részén 164 kisgyermekes család bevonásával vizsgálta az emberek otthonukhoz fűződő viszonyának és a családi élet boldogságának kapcsolatát. A vizsgálatban részt vevők széles spektrumon helyezkedtek el mind a jövedelmük, mind az otthonuk típusa szempontjából – voltak olyanok is, akiknél kevesebb mint 9 négyzetméter volt az egy főre eső élettér.

Nagyobb otthon, boldogabb család?

A vizsgálat két éve alatt megfigyelték, hogy a fizikai környezet hogyan befolyásolja a családi élet működésének négy alapvető elemét: az érzelmi reagálást, az érzelmi kifejezést, az elfogadást és a döntéshozatalt.

A gyermekek és a szülők is töltöttek ki kérdőíveket, amelyeken azt kérdezték tőlük, mennyire értenek egyet az olyan állításokkal, mint például „A házamban úgy érzem, túl zsúfoltan vagyunk” vagy „A családtagok úgy érzik, elfogadják őket olyannak, amilyenek”. A kutatók ezután ezeket a válaszokat különböző változókkal vetették össze, például a család házának mérete, a jövedelem, vagy az otthon szobáinak száma és a családtagok száma.

A kutatók általánosságban azt találták, hogy az egy főre eső fizikai tér növekedése a boldogabb családoknak felel meg, azaz többnyire ha nagyobb volt az otthon, boldogabb volt a család is.

Ami viszont igazán meglepő, az az, hogy ennél is többet számított, hogy maguk a családok hogyan értékelték a fizikai teret – az egy személyre jutó tér, illetve az, hogy az ott lakók zsúfoltnak érzik-e az otthonukat, sokkal nagyobb hatással volt a lakók egymás közötti kapcsolatára, mint a lakás tényleges mérete. Vagyis nem az számít, hogy mekkora hely jut egy embernek, hanem hogy ő maga mekkorának érzi azt.

Tanuljatok együtt élni!

Sokan érzik úgy, hogy egy nagyobb lakásban vagy házban, ahol több hely jutna mindenkinek, boldogabb lenne a családjuk, ám a költözés nem mindig opció. A kutatók emlékeztetnek rá, hogy az érzékelésünket viszont mi magunk irányíthatjuk, és sokszor már kis változtatásokkal is elhitethetjük magunkkal, hogy kevésbé zsúfolt a környezetünk, ami a mindennapi interakcióinkra is kedvező hatással lesz.

Első lépésként például ügyesen kialakított és elhelyezett fényekkel, tükrökkel nyithatod meg a teret. Szintén nagyon fontos, hogy legyen privát, elvonulásra, csendes pihenésre alkalmas tér, amihez viszont elég akár egy függönnyel elválasztott sarok vagy egy földre dobott párna is.

Szintén sokat segíthet, ha a családtagok megértik és tiszteletben tartják azt, ahogyan az otthon többi lakói tekintenek a térre.

Érdekes gyakorlat lehet, ha lerajzolod a lakásotok beosztását, majd minden ott lakót megkérsz, hogy különböző színekkel jelölje, mik azok, amiket privát, félig privát, vagy közös térnek gondol – ne csak a szobákra gondoljatok, akár a kanapé egy szegletére, egy íróasztalra, a kedvenc ablakpárkányotokra, stb. Ez a kis játék segíthet, hogy jobban tudjatok együttműködni, és így együtt élni egymással, bármilyen kis helyen osztozkodtok is.

A kutatók ugyanakkor felhívják rá a figyelmet, hogy míg az otthonunk és személyes tereink elrendezése, illetve az érzékelésünk alakítása hatással lehet a hangulatunkra, nem érdemes egyből fejest ugrani a legfrissebb, divatos irányzatokba, és mindent kidobálni a minimalizmus jegyében. A lakásban élők boldogságát ugyanis befolyásolja maga a lakás, ám a családi boldogságot sokkal inkább az egyes emberek, valamint az ők egymáshoz fűződő viszonyaik, és nem a körülöttünk lévő tárgyak határozzák meg.

Akár egy több emeletes palotában, akár egy pici garzonban laksz, a lényeg az, hogy akikkel megosztod, szeressék egymást – és akkor a kicsi tér is kényelmesebbnek fog tűnni.

Fókuszban

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra

Tündököljön otthonod is a legjobb formájában!