Te is kapsz beszólásokat? Igazából sajnálnod kellene azokat, akik trollkodnak

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Te is kapsz beszólásokat? Igazából sajnálnod kellene azokat, akik trollkodnak

Kép forrása: burdun/depositphotos.com

Egyik nap a szokásostól eltérő időpontban vittem a kislányomat az óvodába, így új arcokkal találkoztunk útközben. Éppen elsiettünk egy anyuka-gyermeke páros mellett, amikor megütötte a fülemet néhány kósza mondat, amit nekem céloztak: „Bizony, lehetnék ám én is ötven kiló! Harminc évesen én is ötven, meg hatvan kiló voltam… Könnyebben mozognék.” Gondolkoztam, mi lenne a helyes reakció részemről, de végül úgy döntöttem, nincs szükség semmilyen visszajelzésre. Nem azért, mert féltem konfliktusba bonyolódni, vagy, mert nem tudtam volna mit mondani.

Egyszerűen nem akartam két kisgyerek előtt – akik egyébként sem értenék, miről szól ez az egész – nézeteltérésbe keveredni, és még meg is sajnáltam az illetőt. Bár engem akart bántani a becsmérlő megjegyzésével, valójában két ember bántott igazán: saját magát és (ami számomra fájóbb) a gyermekét.

Ez a helyzet mindenki számára ismerős lehet, hiszen ez történik velünk nap, mint nap, amikor online beszólásokat kapunk, trollokba ütközünk, és akkor is ez játszódik le, amikor mi magunk vagyunk a kötekedő felek. Ám ez a közösségi oldalakon már annyira hétköznapi és mindennapos, hogy szinte észre sem vesszük…

Mi a céljuk a trolloknak?

Azzal, hogy nem reagáltam a velem történtekre, le is zártam a provokációt, így esetemben nem ért célt a trollkodás. Mert mi is a trollok célja? Felkorbácsolni az érzéseinket, indulatokat, nézeteltéréseket generálni, vagy éppen elérni, hogy végre valaki rájuk figyeljen. Állandó a személyeskedés, mások sértegetése, lehetőleg nyilvánosan, hogy minél nagyobb legyen a visszhang és a bántódás. Azonban míg online el lehet hitetni, hogy a trollok tökéletesen érzik magukat, lubickolnak a népszerűségben és az önbizalomban, addig személyesen láthattam, hogy erről szó sincs.

Az „én trollom” egy erősen túlsúlyos, önbizalom-hiánnyal és komplexusokkal küzdő, számos egészségügyi és lelki problémával vívódó nő volt – nem tudtam mérges lenni rá. Persze, sokan átlátnak már az online kötekedőkön is, mert való igaz, hogy akinek rendben van az élete, jól érzi magát a bőrében és szereti a mindennapjait, annak sem kedve, sem ideje nincs arra, hogy másokat virtuálisan bántalmazzon.

Mégis rengetegen felülnek a becsmérlő kommentekre, másokat alázó csoportokban tevékenykednek, vagy az teszi őket boldoggá, ha lecsaphatnak egy gépelési, vagy éppen egy helyesírási hibára. 

Arccal, vagy arc nélkül?

Online a lehetőség adott, hogy arc nélkül vállaljuk az ily módon alkotott véleményünket, azonban egy svájci kutatás szerint sokkal „hatékonyabbak” azok a trollok, akik nyíltan vállalják személyiségük árnyoldalait. Míg korábban mindent vittek a hamis profilok és gond nélkül trollkodhattak azok is, akik névtelenek akartak maradni, manapság egyre szűkülnek a lehetőségeik.

A legnagyobb közösségi oldal nem régen indított akciója keretében több millió hamis profilt törölt, és a felhasználóknak is egyre szélesebb palettáját kínálják a trollok kizárásának. A különféle tiltások, némítások, a saját adatlapunk láthatósági korlátozása egytől egyig lehetőséget kínál arra, hogy kizárjuk az életünkből a zaklatókat – legalábbis online. Tehát hiába is tűnt úgy, hogy a névtelenség remek táptalaj ahhoz, hogy a trollok mások életében feszültséget generáljanak, dühöt, fájdalmat okozzanak és ennek következtében elégedett hátradőljenek, ez a tendencia manapság leáldozóban van.

A felhasználók manapság jobban hisznek azoknak a trolloknak, akik vállalják az arcukat, a személyes adataikat (legalább részben).

Ennek oka meglehetősen egyszerű, hiszen az online profilunk majdnem olyan, mintha személyesen lennénk jelen az adott konfliktusban. Azzal, hogy vállaljuk, kik is vagyunk, nagyobb hatást, erősebb impulzusokat tudunk kiváltani másokból, és lényegében az a trollok célja, hogy ezt a folyamatot tökélyre fejlesszék. 

Bernardbodo/dpeositphotos.com

Inkább ne ülj fel erre a vonatra…

A leírtakból adódóan alighanem te is látod, miért inkább szánalomra, semmint bosszúságra méltó a trollkodás: a feszültséggenerálás, mások lejáratása vélt, vagy valós indokok alapján jóval inkább magáról a trollról, mint a célszemélyről árulkodik. Persze nem arról van szó, hogy mindig kerüld ki a nézeteltéréseket, vagy sose mondd el a véleményedet, főleg nem arról, hogy ne védd meg magadat, az álláspontjaidat.

De az adott helyzetben felül kell emelkedned a történteken, és kicsit kívülről kell szemlélned a dolgokat. Vezethet valamire az eszmecsere? Építő jelleggel, vagy pusztán bántó szándékkal érkezett a kritika? Rólad szól, vagy a másik fél próbálja rád kivetíteni a belső sérelmeit? Ha vitába szállsz, sérülhetnek-e mások körülötted? Meg tudod őrizni annyira a hidegvéredet, hogy tárgyilagos tudj lenni? És így tovább…

Gyakran olyan sok mindent kell átgondolni rövid idő alatt, hogy a személyes trollkodások egyszerűen dugába dőlnek: csak utólag jut eszünkbe, mit mondhattunk volna, vagy jól döntöttünk-e egyáltalán azzal, hogy hirtelen reagáltunk.

Online viszont lehetőség van a hozzászólás, blogbejegyzés szerkesztésére, későbbi megírására, adott emberek kizárására a vitából, így a trollok gond nélkül élhetnek még a manipulálás eszközeivel is. Ez pedig egy újabb ok, amiért nem éri meg időt szánni sem az ilyen jellegű kommentek olvasására, sem azok véleményezésére…