5+1 ok, amiért az indigó gyermekek elveszetté válnak a 20-as éveikben

Írta: ,

Az indigó gyermekek különleges képességekkel és egyedi aurával vannak megáldva; ők azok a tisztalelkű emberek, akik mindig segíteni akarnak másokon, rendkívül okosak, és nagyon empatikusak. Elég egyetlen pillantást vetniük valakire, és máris tudják, mit érez az adott személy. Azonban ennek a csodálatos képességnek megvan a hátulütője is: sokan a 20-as éveik alatt kimondottan elveszetté válnak. Most eláruljuk, mi ennek az oka!

Nem követik a normákat Kép forrása: unsplash

Az indigó gyermekek nagyon tehetségesek, és az életnek szinte minden területén kiemelkednek.

Kisebb korban már tudnak olvasni, hamar megtanulnak hangszeren játszani, jó jegyeket szereznek, és a művészetek terén is ügyesek.

De a 20-as éveik elején ezek a különleges személyek egy kicsit elvesznek a forgatagban.

Mivel ők nem szeretik követni a rájuk kényszerített szabályokat és normákat, nem feltétlenül akarják követni ezeket.

Vagyis míg körülöttük mindenki egyetemre megy, megházasodik, majd családot vállal, ők hajlamosak egy másik útvonalon elindulni, ami a kívülállók számára nem mindig örvend elismerésnek.

Például van egy ötletük, és azt akarják megvalósítani, vagy az iskolapad helyett az utazásra akarnak koncentrálni.

 

Teljesen megváltozik a viselkedésük Kép forrása: unsplash

A 20-as éveik elején van lehetőségük először arra, hogy ne mások szabályai szerint éljenek, és kirepülnek a családi fészekből.

Az első éveket követően aztán sikerül is kialakítaniuk saját, független személyiségüket, ám ez nem megy egyik napról a másikra.

Kezdetben teljesen átalakulhat a viselkedésük, és kifordulhatnak önmagukból.

Ilyen az, ha például korábban eminens voltál és sosem mentél bulizni, majd a 20-as éveid elején azon kapod magad, hogy állandóan partizol és szórakozol.

Utólag visszatekintve te magad sem érted, miért történt ez, és valójában magadra sem ismersz ebből a szakaszból.

De erre is szükséged volt azért, hogy végül pár év után kitaláld, pontosan ki vagy, és mihez szeretnél kezdeni.