Hisztisek és agresszívek? 5 tévhit az egykékkel kapcsolatban

Írta: ,

Ha valaki egyke, akkor a többség egyből arra asszociál, hogy ez a valaki egy önző, irigy ember, pedig ez nincs kőbe vésve. Sőt, nagyon sok olyan rosszindulatú téveszme kering róluk, amivel szeretnék őket beskatulyázni, valljuk be, hiába.

Nem képesek szeretni Kép forrása: 500px.com

Mivel társadalmunk tele van előítéletekkel, ezért könnyű olyat állítani egy másik emberről, amit mi elképzelünk és persze a valóság ezt korántsem tükrözi.

Például azt, hogy valakinek azért esik nehezére szeretetet adni egy másik ember számára, mert egyke és soha nem tudta megtanulni, hogy milyen az, mikor valaki önzetlenül szeret valakit. Ez pedig az egyik legnagyobb tévhit az egykékkel kapcsolatban.

Először is ők is ugyan olyan emberek és ők is vágynak arra, hogy szeressenek és szeretve legyenek. Valóban az egy másik kérdés, hogy mennyire önzőek egy kapcsolatban, hiszen hozzá voltak ahhoz szokva, hogy mindig, mindent megkaptak és nem kellett egy testvérrel osztozkodni, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy erre ne lennének képesek.

Rosszabb barátok Kép forrása: puravidabracelets.com

Miért is? Pont az ellenkezőjét állítanánk az egykékről, mivel ők sokkal jobban ragaszkodnak a barátaikhoz, jóformán testvérként tekintenek rájuk.

Ezért biztos lehetsz abban, hogy egy egyke barát soha nem fog téged cserbenhagyni, sőt küzdeni fog érted, akár egy testvérért.

Valljuk be, hogy csak sokkal könnyebb sztereotípiákban gondolkozni, mint átgondolni, hogy ki miért olyan amilyen.