Hibák, amiket mindannyian elkövettünk a 20-as éveinkben - észrevétlenül

Kerekes Vivien
Írta: ,

A húszas éveink alatt rengeteg új élményt tapasztalunk meg, és olyan szituációkban kell helyt állnunk, amilyenekkel addig nem találkoztunk. Az egyetemi évek, az első munkahelyek és párkapcsolatok pedig tökéletes terepként szolgálnak erre; és arra is, hogy elkövessünk rengeteg hibát. Az alábbiakat például mindannyian átéltük már - legtöbbször észrevétlenül, és csak utólag jöttünk rá, mit is csináltunk valójában.

Felesleges stressz Kép forrása: greatbigcanvas.com

Ahogy közeledünk a 25 felé, hirtelen olyan sok dolog bukkan fel az életünkben, ami miatt stresszelni kezdünk.

A munkahely, anyagi helyzet, párkapcsolat csak néhány a listáról, hiszen még olyan apróságokért is képesek vagyunk fél napot átidegeskedni, hogy mennyire lesz hatalmas tömeg a buszon, le tudunk-e majd ülni a három-négy táskánkkal.

Pedig tudjuk jól, hogy nem lenne szabad stresszelni azért, amire semmilyen kihatásunk nincsen.

Főleg, hogy általában másnapra már el is felejtjük, hogy mennyit idegeskedtünk miattuk.

Mindig azt hisszük, hogy van idő Kép forrása: zgomotulgandului.com

Az egyetemen a beadandó dolgozatoknál hittük azt, hogy rengeteg időnk van még elkészíteni őket.

Így többnyire az utolsó egy-két napban álltunk neki a megírásnak, ami automatikusan magával vonzotta a stresszt.

Később pedig azt gondoljuk, van még időnk gyakorlati helyet keresni, van még időnk eldönteni, mivel szeretnénk foglalkozni, akár 30 évesen is. Pedig igazából sosincs elég időnk.

Utólag mindig megbánjuk, hogy semmittevéssel töltöttünk el rengeteg napot, miközben kár a jövőnket is elkezdhettük volna megalapozni.