Gyermekkori amnézia – Neked mi az első emléked?

Írta: ,

Csak nagyon kevés felnőtt képes emlékezni bármire, ami 3 éves kora előtt történt, egy új kutatás azonban igazolni látszik: a korai emlékeket körülbelül 7 éves korunkig megőrizzük, és csak ekkor felejtjük el őket az úgynevezett „gyermekkori amnézia” hatására.

Az első ilyen jellegű vizsgálat

A vizsgálat során az Emory University munkatársai végeztek interjúkat gyerekekkel, 3 éves koruktól kezdődően. A beszélgetések során a gyerekeket az akkori élményeikről, emlékeikről kérdezték, majd az interjúkat évekkel később megismételték, azt vizsgálva, mennyire tudják később felidézni a gyerekek ezeket az emlékeket.

A vizsgálatunk az első empirikus bemutatása a folyamatban lévő gyermekkori amnéziának” – mondta el az Emory University munkatársa, a kutatás vezetője, dr. Patricia Bauer.

„Ténylegesen rögzítettük a gyerekek emlékeit, majd utókövettük ezeket az eredményeket, így megtudtuk, mikor következik be ezeknek az emlékeknek az elvesztése” – tette hozzá.

A gyermekkori amnézia fogalmát egyébként Freud alkotta meg, aki már ekkor leírta, hogy legkorábbi emlékeink jellemzően nem nyúlnak vissza 3 éves korunknál korábbra. A pszichoanalízis elméletét követve Freud ezt azzal magyarázta, hogy csecsemőkori emlékeink túlságosan is szexuális természetűek – ezért ezeket később, a szocializáció hatására az agyunk egyszerűen kitörli.

A nyelvi képesség is befolyásolhatja az emlékezést

A mostani vizsgálatnak az egyik érdekes tanulsága az volt, hogy bár a legtöbb dologra az 5 és 6 évesek emlékeznek, az ő elbeszéléseik narratívája kevésbé volt kidolgozott. Az idősebb gyerekek ellenben ugyan kevesebb dologra emlékeztek, azokról viszont sokkal több részletet tudtak elmondani. A kutatók szerint a részletek leírása segít megőrizni az emlékeket, ezért például azok a gyerekek, akiknek jobbak a nyelvi képességei, tovább és több dologra emlékezhetnek.

Dr. Bauer szerint a gyermekkori emlékek kiesésének az az oka, hogy a gyerekek egyszerűen máshogy emlékeznek, mint a felnőttek. Az emlékezőrendszert egy szűrőhöz hasonlította – ha ebbe főtt rizst teszünk, és arra vizet engedünk, sok kis rizsszem ki fog potyogni. A rizsszemek ebben a hasonlatban a kis memóriaképek, a szűrő és a folyó víz pedig a folyamat, amivel a gyerekek tárolják és előhívják azokat. A felnőttek esetében – mondta a kutató – ez inkább olyan, mintha egy finom hálót használnánk a rizs megmosásához.

Az azonban, hogy melyik korban érjük el ennek az újfajta memóriarendszernek a kialakulását, még további vizsgálatok során kerülhet megválaszolásra.

A mostani eredmények a kutatók szerint azért is lehetnek érdekesek, mert részben igazolják Freud feltevéseit, nekünk pedig főleg azért tetszenek, mert ezek szerint mégsem annyira hihetetlen, amit Mary Poppins mondott: még az is lehet, hogy gyerekkorunkban valóban értettük, mit suttog a szél, csak aztán a gyerekkori amnézia során ezt a képességünket is elvesztettük. Mi szeretnénk hinni benne!

Neked mik az első emlékeid? Konkrét eseményt, vagy csak emlékfoszlányokat tudsz felidézni?