Gondolatok a 30-hoz közel

Írta: ,

A nagymamám szemszögéből 26 év valószínűleg hamvas ifjúságot, gondtalan testet és a lehetőségek végtelen tárházát jelöli. Ugyanakkor eljutottam abba a korba, amikor az első éves egyetemisták szeme kikerekedik, ha megkérdezik, mikor születtem. 

Nem találtam fel a spanyol viaszt

Ahogy napról napra közeledik a 26. születésnapom, persze nem érzem úgy, hogy feltaláltam a spanyol viaszt, vagy hogy most már képes leszek elmagyarázni az élet értelmét.

De amikor az ember hivatalosan is közelebb van a 30-hoz, mint a húszhoz – persze, matematikailag a 25. szülinapom óta közelebb vagyok, de most ez már években is látszik – mégis csak elgondolkodik, mire jutott eddig.

Úgyhogy én is összeszedtem, mi az, ami az élet nagy dolgairól eddig meghomályosodott számomra.

Nem késtem le semmiről

„Nem vagy még olyan sokkal lemaradva!” – mondta vigasztalóan egy egyetemi csoporttársam, amikor megtudta a koromat.

Nem mintha addig azt gondoltam volna, hogy le lennék maradva.

És nem csak azért, mert az alapdiplomám és a mesterképzésem közötti 4 évet munkával és tapasztalatszerzéssel töltöttem, hanem azért is, mert rájöttem: tényleg soha nem késő valami újba kezdeni.

És mert a szorongás, hogy valamiről lemaradunk, egyáltalán nem produktív.

Ha valamit szeretnél, akkor tedd meg. Akkor, amikor szeretnéd. Amíg az élet tart, addig mindig van egy újabb dobásunk.

És szerintem sokkal többször van úgy, hogy lemaradunk a pillanatról, nem élvezzük ki azt, amit a ma ad, mert fejben már a holnapra gondolunk. És félünk, hogy lemaradunk róla.