Furcsa gyerekek? – Az Asperger-szindróma tünetei és kezelési lehetőségei

Írta: ,

Évrõl évre egyre több kisgyermeket érint hazánkban az Asperger-szindróma. A tüneteket könnyen észre lehet venni, ám a diagnosztizálás nehéz, ráadásul gyakran még felnõttkorban sem tudják meghatározni a betegséget. Sokan azt hiszik, hogy neveletlen a gyermek, pedig ez egy olyan szindróma, amelyrõl a szülõk nem tehetnek. Három édesanyával beszélgettem, akiknek története segítséget adhat másoknak akár a betegség felismerésében, akár a mindennapokban. 

Az Asperger-szindróma az autizmus spektrumzavarok közé tartó kórkép, de más autizmussal kapcsolatos betegségekkel ellentétben az érintetteknél normál ütemben fejlõdik a beszéd, a társas interakciók azonban itt is problémát okoznak. Az „aspergeres” nem kifejezetten keresi a társaságot, a szemkontaktust, az érintkezést. Jellemzõ a gyermek viselkedésére a rituális tevékenység, az átlagon felüli intelligencia, sõt akár az agresszív viselkedés is. Kutatók szerint a viselkedésbeli problémát a hirtelen bekövetkezõ változás okozza a gyermek életében. Az autizmus más válfajaihoz hasonlóan ugyanis õk is magas fokú stresszhelyzetnek élnek meg minden apró változást. Az Asperger-szindróma gyógyszerrel nem gyógyítható, inkább különbözõ kommunikációs fejlesztéseket alkalmaznak, hogy javítsanak a szociális készségeken, és segítsék az stresszkezelésben a gyermeket. Minél elõbb felismerik a problémát, annál jobb eredményt lehet elérni.

Máté (10): A sütés-fõzés megszállottja

Nálam már a terhesség alatt érezhetõ volt, hogy valami baj van, hiszen egyáltalán nem mozgott Máté – meséli Horváth Mónika. – Késõbb csak fokozódott bennem az érzés, hiszen semmi mást nem csinált pici korában, csak evett és aludt. Emlékszem, egy karácsonyi sütögetés alkalmával, amikor másfél éves volt, ott volt velem a konyhában. Két órán át készítettem a süteményt, és õ végig ott ült a gyúródeszka mellett, és nézte, hogy mit csinálok. Nyugodt volt és fegyelmezett, más gyermek már pakolgatott vagy mocorgott volna. Aztán teltek az évek, és háromévesen még mindig nem beszélt. Az óvodában sem nyitott senki felé. Igazából nem is értettem elõször, mert otthon nem volt vele probléma. Késõbb jött a többi tünet: például nem tudtam emberek közé vinni, nem volt képes az iskolában beilleszkedni, nem tudott ismerkedni. Ha a gyerekek az iskolában, óvodában odamentek hozzá, õ inkább elfordult tõlük, jobban szeretett magában játszani. Az iskolában azt mondták, hogy neveletlen, elsõsorban azért, mert olykor agresszívan viselkedett. Járt nálunk a gyermeksegítõ szolgálat, mert nem hittek nekünk, és azt gondolták, hogy rosszul neveltük. Késõbb védõnõhöz fordultam, majd rengeteg vizsgálaton jártunk, de sehol nem kaptunk kielégítõ választ. Gyógypedagógián, neurológián is voltunk, nehogy agydaganat álljon a háttérben. Végül a pszichiátrián tudtuk meg a diagnózist.

Máténál a legfõbb probléma, hogy amint van egy kis változás, dührohamot kap, és elkezd verekedni. Ha valami nem a napi rutinja szerint történik, teljesen kiborul. Nálunk a sütés-fõzés az, amiben, ha lehet így mondani, teljesen megszállott. Fõzõmûsorokat néz, minden ezzel kapcsolatos dolognak utánanéz. Talán azért, mert én is szakácsként dolgozom.

Mikor szembesültem a diagnózissal, hihetetlen megnyugvást éreztem. Ma már tudom, mi az oka a viselkedésének, tudom, mivel fejleszthetjük. Illetve tudom, mit várhatok el tõle. Az idei tanévet magántanulóként végezte, mert sajnos volt olyan, hogy hazaszökött az iskolából. A tanárok nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, illetve vele sem. Neki egy teljesen más iskolára van szüksége. Mivel már tudom, hogy mivel állunk szemben, igyekszem minél többet utánaolvasni a dolgoknak, hogy tudjak neki segíteni. A víziszonyát például már sikeresen leküzdöttük. Bár rengeteg hasznos könyv, fórum létezik, mi mégis hisszük, hogy többet ér az, ha én segítek neki a fejlõdésben, hiszen én ismerem, bennem bízik meg.

A teljes cikket a Családi Lap 2016 szeptemberi számában olvashatod el!

Szerző: Csombok Zsuzsanna