Felnőtt korban okoz lelki bajokat az anyaméhben elveszített ikertestvér

Írta: ,

A múlt század közepén egy Stoeckel nevű orvos volt az, aki először felvetette, hogy az ikerterhességek gyakoribbak lehetnek, mint az ikerszülések. Az orvosi technika azonban ezt a feltevést a negyvenes években még nem tudta egyértelműen igazolni, négy évtizednek kellett eltelnie, hogy ultrahang-vizsgálattal kimutathatóvá váljon Stoeckel elmélete. Ma már köztudott, hogy számos ikerterhesség során az egyik embrió vagy magzat elhal, majd felszívódik, sokszor anélkül, hogy erre testi tünetekből következtetni lehetne.

Azt tudjuk, hogy az összes megfogant terhesség 30 százaléka még a beágyazódás előtt, másik 30 százaléka még a menstruáció-kimaradás előtt megszűnik. Mivel ezek a folyamatok egyelőre rejtve vannak a mindennapi klinikum számára, nem tudjuk, hogy az egyes és az ikerterhességekben ezek a számok egyformán vagy különbözőképpen alakulnak-e – mondja Dr. Szakács Zoltán szülész-nőgyógyász.

A családállítást, mint terápiát Magyarországon, mások mellett Angster Mária pszichológus, pszichoterapeuta tette ismertté. A szakember az Ikertörténetek című könyvében írja le konkrét tapasztalatokkal kiegészítve, hogy a családállítás (másnéven rendszerállítás) során milyen módszerekkel deríthető ki, hogy valakinek a magzati létben volt egy társa, egy ikertestvére, akit még a születése előtt elveszített.

A rendszerállításnak két alaptörvénye van Angster Mára szerint. Az egyik, hogy a családon belül mindenkinek egyenlő joga van ahhoz, hogy családtagnak vallja magát és a családhoz tartozóként tekintsenek rá. A másik, hogy mindenkinek meg van a konkrét helye a családban. Ez a hely attól függ, hogy ki kinek adott életet. S ez a pozíció akkor is törvényszerű, amikor egy betegség miatt a gyermeknek kell kvázi szülőként felügyelnie a saját szülőjére, vagy ha válás esetén a gyermek előlép a szülő első számú támaszává, s ezzel kilép a gyermeki szerepből és mintegy házastárs pótló, félig felnőttként kezd el tudatosan vagy tudattalanul működni a szülője mellett. Ha a fent említett két alaptörvény közül valamelyik sérül, azt bizonyítottan az egész családrendszer megérzi, még akkor is, ha a tagoknak nincs tudomása a történtekről. Sőt, a leszármazottak bármelyike átveheti az ezzel kapcsolatos negatív érzéseket, viselkedést. Ennek neve azonosulás vagy identifikáció. Utóbbihoz azonban már egy komoly trauma szükséges, például halva született gyermek, fiatalon meghalt gyermek vagy testvér, esetleg testi trauma vagy súlyos sorscsapások (háború, éhezés, környezeti, közlekedési katasztrófa…stb).

Érdemes megemlíteni az adok-kapok elvet is, ami a családtagok között egy természetes jelenség. Ha én az egyik rokonommal jót teszek, azt ő viszonozni fogja. Ha ez a viszonzás eltúlzott, akkor megint én érzem úgy, hogy tartozom neki és ez így megy újra és újra. Csak a szülő-gyermek kapcsolatban nincs meg ez az elv, ott mindazt, amit a gyermek a szülőtől kap, nem visszaadja, hanem továbbadja.

Mi a különbség a bizonyítottan ikervesztést elszenvedett és a csupán feltételezetten ikervesztett emberek személyiségképe között? Semmi. Éppen ez enged arra következtetni, hogy bizonyos, lentebb felsorolt személyiség jegyek együttes előfordulása igen erős okot adhat arra, hogy egy magzati korban elvesztett ikerpár valamikori létezésének gyanúja felmerüljön. Ilyen tulajdonság lehet, ha valakiben erősen ott munkálkodik a bűntudat. Ez sokszor megmagyarázhatatlan, okai tisztázatlanok maradnak, csupán az érzés állandó. Ugyanígy az is előfordulhat, hogy valaki egy ügy kapcsán az elvártnál jóval erősebb bűntudatot érez, ilyen esetekben ugyanis a méhen belüli „élménytömeg” is hozzáadódik az eseményekhez – véli a pszichológus.

Másik ilyen tulajdonság az önszabotázs: amikor valaki folyton túlhajszolja magát, éjt nappallá téve dolgozik és nem engedi meg egy pillanata sem, hogy boldog legyen. Ide sorolható a magányosság is, mint az ikervesztett emberek egyik alapérzése. Jellemző, hogy társas helyzetekben, ha nem őt választják, akkor legyőzhetetlen búskomorság lesz úrrá az egyénen. A feltételezhetően ikervesztett emberek vagy nem találnak párra vagy pár-, illetve baráti kapcsolataikban szinte már elviselhetetlen mértékben ráakaszkodnak a másikra.

Számos ikervesztett felnőtt említette meg a témához kapcsolódó vizsgálatok során, hogy úgy érzik, valami mindig hiányzik az életükből.

Ahogy Evelyn Steinemann pszichológus megfogalmazta: a lélek keresi az elveszett ikertestvérét.

A jellegzetes személyiségjegyek közé tartozik a halálhoz fűződő kiemelt érdeklődés. Tudatosan szuicid hajlamról beszélhetünk, tudattalanul olyan veszélyes dolgok iránti vonzódásról, melyben sokszor az életét kockáztatja az illető. Angster Mária szerint nagy valószínűséggl ikervesztés állhat a dolgok hátterében, ha a fent említett tulajdonságok mellett megjelenik az elköteleződéstől, a döntéstől való félelem, a párkapcsolataiból katapultáló személyiség, s abban, ha valaki a saját sikereit bűnnek tartja, és ha segítő foglalkozást választ magának. Nemzetközi kutatások szerint nagy valószínűséggel ikervesztett személyek lehetnek, akik két emberként fogalmazzák meg magukat, gyakran csak saját maguk számára. Ők azok, akiknek két teljesen különböző foglalkozásuk van, párhuzamos párkapcsolatokat tartanak fenn. Hosszútávon képesek szeretőt tartani, akit teljesen sosem engednek közel magukhoz, de elengedni sem tudják.

Szeretet, család

Farkas Szilvia kineziológus rendszeresen szervez családállítást. A tapasztalatairól beszélve elmondta, hogy sokszor önértékelési, párkapcsolati, kötődési vagy más problémával keresik fel az emberek és a csoportos terápián derül ki, hogy egy elvesztett ikertestvér áll a probléma hátterében. A családállításon résztvevő személyek általában nem ismerik egymást, mégis képesek kapcsolódni a úgynevezett morfogenetikus mezőhöz. Ez az a mező, amiből a megtörtént események, eltárolt információk előhívhatók, ami az állítás során irányítja az eseményeket és azt, ahogyan a teremben egymáshoz képest elhelyezkednek a személyek – mondja Farkas Szilvia, majd hozzáteszi: a résztvevők mindegyikét az érzéseik, testi érzeteik irányítják. Ha akarják, bizonyos keretek között ezeket ki is mondhatják. Léteznek úgynevezett oldómondaok is, melyeket az állításvezető mondat ki a szereplőkkel, de a lényeg a megjelenő képben van. Léteznek úgynevezett néma állítások is, ahol csak mozgással fejezik ki, jelenítik meg az érzéseket a szereplők.

Jellemző, hogy az állításon megjelenő iker vagy ikrek jelenléte már az előtt érezhető, hogy valaki beállna őt megtestesíteni. A csoport tagjai egy üres hely felé fordítják a tekintetüket vagy a földet nézik. S amikor „megjelenik” az ikertestvér, egyesek sírni kezdenek, mások játékos, gyermeki nevetésbe fognak. Farkas Szilvia szerint van egy tipikus „ikres ülés”, ilyenkor az állításban az ikertestvéreket megszemélyesítők lába spontán módon, szemből összekulcsolódik. Gyakran itt jelenik meg az „aha-élmény”.

A tapasztalatok szerint legtöbbször a családállítás során kiderül, hogy az elvesztett iker megbékélt a sorsával, a kialakult helyzet csak az élőben okoz negatív érzéseket. Ilyen a bűntudat, a magányosság, a túlzott ragaszkodás vagy épp a szoros kapcsolatoktól vagy a veszteségtől való félelem. Az állítást során előfordulhat, hogy az élő testvér az elhunyt iker után vágyik, de a folyamat utána átfordul „életvágyba”, elengedésbe.

Van, hogy az elment testvér mondja ki az élőnek, hogy neked az élők közt kell maradnod, menj, kezdj valami szépet és jót az életeddel.

Előfordul, hogy egy plüss állat vagy bármilyen más tárgy lesz egy ideig az, ami a testvért pótolja, ha az elengedés nem történik meg azonnal. A leggyakoribb, hogy amint tudatossá válik az állítást kérő számára, mi okozhatja a benne rejlő negatív érzéseket, elindul az öngyógyító folyamat. A korábbi megmagyarázhatatlan, szorongató, elnyomó érzés átalakul egyfajta pozitív, támogató erővé. A lélek szintjén összetalálkozik a két ember és ezáltal a hiányérzet megszűnik. Betöltődik, hogy akit mindig is kerestél, már ott van a szívedben – összegezte a tapasztalatokat Farkas Szilvia.