5+1 biztos jel, hogy elkezdtél öregedni – Visszatekintve fiatalkori szokásodra

Kovács Andrea
Írta: ,
5+1 biztos jel, hogy elkezdtél öregedni – Visszatekintve fiatalkori szokásodra

Van, aki szerint a felnőtté válás első jele, amikor rájössz, hogy a hangerő szabályozó gombot balra is lehet tekerni. Az érintőképernyők korában sajnos ez már nem olyan egyértelmű pillanat, úgyhogy összeszedtünk néhány jelet, ami arra utal, hogy bizony, elkezdtél megöregedni – de visszatekintve néhány fiatalkori szokásodra, talán itt is volt az ideje felnőni.

Főzeléket kérsz

Mert teli van vitaminnal, jót tesz az alakodnak, és egyébként egyáltalán nem is olyan borzasztó az íze.

Időbe telik, míg az óvodai rossz emlékeket kiírtjuk a lelkünkből, de idővel mindenkinél eljön a pont, amikor megérett rá, hogy újabb próbálkozást tegyen, és másodjára is megismerkedjen a főzelékekkel.

A titokzatos világ bejárata egyben a felnőtté válás kapuja is.

Szolid a frizurád

Semmi felnyírás, semmi kék melír, nincs több vad színátmenet.

Mindegy, milyen fogadalmakat tettél 16 évesen, a fodrász székébe ülve csak egy kis igazítást meg a lenövés átfestését kéred, és maximálisan elégedett vagy a cseppet sem polgárpukkasztó frizuráddal, amit már nem az alapján választasz, hogy mekkora eséllyel kap sikítófrászt a nagymamád, hanem hogy mennyire illik az arcod formájához.

Fókuszban

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra

Tündököljön otthonod is a legjobb formájában!