5 intő jel, hogy az életed nem jó irányban halad

Kerekes Vivien
Írta: ,
5 intő jel, hogy az életed nem jó irányban halad

Kép forrása: kegfire/depositphotos.com

A kiégés nem csak idősebb korban jelentkezhet, hiszen már fiatalon is belefáradhatunk egy munkába vagy életvitelbe. Előfordul, hogy a körülmények és az emberek változnak, és ami egykor inspirált, már egyáltalán nem olyan fontos számunkra. Az életünk sokszor kanyarodik mellékutakra, amelyen nem járunk boldogan, mégis, csak sokkal később vesszük ezt észre. Ha az alábbiak jellemzőek rád, eljött az ideje a változásnak!

Életünk során mindannyian megtapasztaljuk, milyen az, amikor valakinek/valaminek búcsút kell intenünk. És hogy erre képesek legyünk, meg kell tanulnunk elengedni azt, ami már nem a miénk.

Ez az egyik legnehezebb feladat, és sokan nem is képesek rá. Ha azon kapod magad, hogy ideje továbblépned valamin, de egyszerűen nem mersz, mert félsz az ismeretlentől, pont eljött az idő.

Ahogy az Egy durva év című filmben is mondják: amikor ijesztőnek tűnik az ugrás, pontosan akkor kell ugranod, máskülönben ugyanott maradsz egész életedben.

Kimerültnek és nyúzottnak érzed magad, ráadásul az ismerőseid is egyre jobban idegesítenek? Már nem tudsz egész nap vidám maradni, folyton stresszelsz, de hogy pontosan miért, azt igazából nem is tudnád megfogalmazni.

Eljött az ideje annak, hogy feltedd a kérdést: vajon mi okozza ezt? Előfordulhat, hogy a boldogtalanságod már fizikailag is megjelenik rajtad, méghozzá úgy, hogy egyre nehezebben találsz erőt reggel kiszállni az ágyból.

Ez a kiégés egyik jele lehet, utalás arra, hogy belefáradtál a munkádba, a párkapcsolatodba, vagy épp abba, hogy már régóta egyedülálló vagy.