Eláruljuk a szeretethiányos ember 8 ismertetőjegyét. Te is magadra ismersz?

Kovács Andrea
Írta: ,
Eláruljuk a szeretethiányos ember 8 ismertetőjegyét. Te is magadra ismersz?

A szeretethiányos emberek sok lelki problémával küzdenek, mivel folyton azt érzik (talán jogosan is), hogy nincs mellettük senki, miközben pedig nagyon igényelnék és vágynak rá. Sajnos, aki gyerekkorában nem kapja meg azt a feltétel nélküli szeretetet, melyet csak egy szülő adhat igazán, annak felnőttkorában kell megtanulnia, hogyan is kell szeretni és szeretve lenni.

Minden róla szól Kép forrása: kavyar.com

Néha meghallgatja a másik fél véleményét, mert tudja, hogy egy kisebb csontot nekik is dobnia kell, de azért nem erőlteti meg magát.

Mindig, minden róla szól.

Ha már volt dolgod ilyen emberrel, akkor tudod, hogy miről beszélünk.

Igazán soha nem érdeklődött felőled és amikor azt hitted, hogy igen, az is csak a színjáték része volt, mert belül csak önmagával volt elfoglalva.

Hogyan kezeld? Kép forrása: fashiongonerogue.com

El kell fogadnod, hogy nem tudsz mindenkit megmenteni, vagy megváltoztatni.

A szeretethiányos embereknek, bár jóval nehezebb dolguk van, igenis meg kell tanulniuk, hogy milyen a feltétel nélküli szeretet.

Ebben persze lehetsz társ, de figyelj, hogy ne áldozat legyél a végére.

Ha úgy érzed, hogy már a közérzetedre is negatív hatással van egy ilyen ember társasága, akkor a legjobb, ha elengeded és hagyod, hogy megtanulja a leckét… de már nélküled.

Fókuszban

Nyugodt alvás a megfázás alatt is! A téli megfázások tünetei alváshiányhoz vezethetnek, mely akár egy éjszaka alatt is negatívan befolyásolhatja az agyműködésünket

5 stresszcsökkentő módszer, amivel leengedhetsz az év végi hajtásban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!