5 dolog, amit illik betartani, ha valakit lelki szemetesládának használsz

Szőke Angéla
Írta: ,

Valami nyomaszt és ki szeretnéd adni magadból? Ha szomorú, mérges vagy frusztrált vagy, mindig segít, ha beszélsz róla egy barátnak. Egyrész sokszor már az is megkönnyebbülést hozhat, ha te magad mesélsz róla, illetve egy problémával könnyebben küzdünk meg, ha nem egyedül nézünk szembe vele. Barátaink – többek között – azért vannak, hogy ilyenkor meghallgassanak minket, azonban van pár dolog, amire érdemes odafigyelnünk, ha arra készülünk, hogy valamelyikükre rázúdítjuk a gondjainkat. Íme 5 dolog, amit illik betartani, ha valakit lelki szemetesládának használsz.

A megfelelő embernek mesélj a gondjaidról

Barátaink különbözőek, van köztük olyan, akik remek hallgatóság, azonban mások nem feltétlenül fogékonyak erre, ezt is meg kell érteni. Ezért érdemes megválasztani, hogy ki az, akinél lelki megkönnyebbülést keresünk. Válassz olyan embert, aki komolyan veszi a problémádat és nem hessenti el apróságként. Az is fontos, hogy az illető ne ítélkezzen felettünk, hanem megértően álljon hozzánk és lehetőleg jó tanáccsal szolgáljon. 

Tudd, hogy mit vársz a beszélgetéstől

Csak ki akarod beszélni magad, vagy tanácsot, esetleg egyéb segítséget kérsz? Ezt ajánlott már a beszélgetés előtt tisztázni és közölni az ismerősöddel.

Kezdheted például így a mondandód: „Nem segítségre van szükségem, csak ki akarok adni magamból valamit” vagy „Van egy gondom és a tanácsod szeretném kérni.”

Így a barátod már az elején tudja, mire van szükséged és úgy állhat a gondod meghallgatásához, hogy pontosan tudja, te mit vársz tőle a végén. 

Gondosan válaszd meg az időpontot

Ha telefonon hívod – vagy beállítasz hozzá - először mindenképpen kérdezd meg tőle, alkalmas-e az időpont arra, hogy rázúdítsd a mondanivalód. Egy ilyen beszélgetésnek csak akkor van értelme, ha a másik osztatlan figyelme irányul rád, tehát ha éppen siet, vagy másra is koncentrálnia kell, akkor az nem megfelelő időpont arra, hogy kiöntsd neki a lelked.

Amennyiben nem sürgős a dolog, beszéljetek meg egy találkozót, amikor nyugodt körülmények között beszélhetsz vele arról, ami a szíved nyomja. 

Fokozatosan adagold

Ezt nem úgy kell érteni, hogy kezdd a mondandód Ádám és Éva teremtésénél, de ha még nem vagy biztos abban, hogy mindent el szeretnél-e mondani az illetőnek, akkor nem kell egyből belecsapni a történet közepébe.

Ha szépen lassan haladsz és látod, hogy a barátod megértően viszonyul a dologhoz, vagy éppen ellenkezőleg, akkor ennek megfelelően folytathatod.

Ha úgy érzed, nem olyan módon reagál, amire szükséged van, vagy közben meggondoltad magad, akkor bármikor rövidre zárhatod a dolgot, hogy elkerüld a kellemetlen helyzetet. Ne öntsd ki a lelked, ha kényelmetlenül érzed magad beszélgetés közben. 

A megfelelő kommunikációt válaszd 

Lelkizni ma már sokféleképpen lehet. Ugyan a legjobb módja mindig a személyes beszélgetés, de napjainkban teljesen elfogadott, hogyha leírod a másiknak egy üzenetben, hogy mi nyomja a lelked. Vannak emberek, akik jobban is reagálnak az írásos kommunikációra, mert van idejük átgondolni a válaszukat. Amit viszont soha ne tegyél, az a publikus kirohanás, mert az semmi jóra nem vezet.

Nem mindenki megértő és pár goromba komment még ronthat is a helyzeten. És ne feledd, hogy csak az, hogy kibeszéled a problémáidat – ugyan jót tesz – nem feltétlenül oldja is meg őket. 

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?