5 felkavaró tény, amit a családon belüli erőszakról tudni kell

Szőke Angéla
Írta: ,

4. A tinédzsereknél is előfordul

A tinilányokat főleg az érzelmi zsarolás és a lelki abúzus érinti. A fiatalabb nők fogékonyabbak arra, hogy elhiggyék barátjuknak, hogy nem elég szépek vagy okosak – ezáltal lerombolva önbizalmukat –, illetve a kapcsolatban levők közül átlagosan ötből egy lány számolt be arról, hogy barátja megfenyegette, miszerint megveri őt vagy megöli magát, ha elhagyja.

5. A terhes nők sincsenek biztonságban

Az adatok meglehetősen hiányosak ezzel kapcsolatban, de az tény, hogy a bántalmazó férfiakat általában hidegen hagyja, ha partnerük éppen babát vár, és folytatják a lelki vagy fizikai terrort. A legóvatosabb becslések szerint a bántalmazott nők körülbelül 35 százalékát a terhessége alatt is megütötte partnere.

Egy kapcsolat kezdeti szakaszában nehéz megmondani, hogy a partner erőszakos-e vagy sem, hiszen az elején minden bántalmazó a legjobb arcát mutatja. A kezdeti viták, féltékenykedések és birtoklás csak később mérgesednek el és jutnak el tettlegességig, majd idővel a fizikai és lelki terror is egyre intenzívebbé válik.

Fontos megjegyezni, hogy utóbbi ugyanolyan káros és veszélyes lehet, mint a testi abúzus, olyannyira, hogy Írországban idén januártól törvénybe foglalták, hogy a lelki terror is bűncselekménynek számít.

Egy bántalmazó kapcsolatból egy nő családi, baráti, vagy egyéb külső segítség nélkül szinte esélytelen kitörni, így a támogatás kulcsfontosságú, ahogy az is, hogy az áldozatot semmilyen szinten nem szabad hibáztatni a történtekért.

Kép forrása: RadaRani/Depositphotos.co

Fókuszban

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra

Tündököljön otthonod is a legjobb formájában!