8 dolog, amit az egészségesen boldog emberek másképp csinálnak

Szőke Angéla
Írta: , Frissítve:
8 dolog, amit az egészségesen boldog emberek másképp csinálnak

Kép forrása: canva.com

A boldogságot nem készen kapjuk, hanem a cselekedeteinkből jön” – állítja a Dala Láma, és igaza van. Ha úgy gondolod, hogy a boldogság pusztán a körülmények, szerencse vagy pénz kérdése, van egy rossz hírem: sokkal inkább szemléletmód. Olyan mentalitás, amit mi választunk. A jó hír viszont az, hogy a boldogságra való képesség tanulható, sőt, remekül fejleszthető.

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akiknek látszólag mindenük megvan, mégsem tűnnek boldognak, és olyanokat is, akiknek lenne oka keseregni, mégis derűlátók. És bizonyára sokan jártunk már olyan országban, ahol az emberek sokkal szegényebbek voltak, mint nálunk, de szerény körülményeik ellenére látszott rajtuk, hogy sokkal elégedettebbek az életükkel, mint mi.

Ha szeretnéd fejleszteni magad a pozitív gondolkodásmód terén – és ki ne akarná –, akkor nézd meg, mi az a nyolc dolog, amit a boldog emberek másképp csinálnak, és változtass a szemléleteden.

Nem akadnak fenn apróságokon

Az egyik legnagyobb különbség a negatív és a tudatosan boldog emberek között, hogy az utóbbiak könnyen elengedik a bosszúságokat.

A jó emberekkel is történnek olykor rossz dolgok. Ezt ők tudomásul veszik és továbblépnek, míg a boldogtalan emberek minden rosszat felnagyítanak és olyan pusztító érzéseket gerjesztenek magukban, mint szomorúság, bűntudat, neheztelés, düh és irigység.

Szenvedélyesek

Aki életvidám, mindig tudja, mit szeretne az élettől és mi teszi boldoggá. Nem bolyonganak céltalanul, hanem azt csinálják, ami örömmel tölti el őket, de nem félgőzzel, hanem végtelen szenvedéllyel és odaadással. Aki az ideje nagy részét számára élvezetes tevékenységgel tölti, rendszerint elégedett az életével.

Kép forrása: pixabay.com

Vállalják a felelősséget tetteikért

Senki sem tökéletes, még a kiegyensúlyozott emberek sem. Viszont ha elrontanak valamit, nem másra mutogatnak, hanem elismerik hibájukat és megpróbálnak konstruktívan hozzáállni. Míg mások hajlamosak hárítani, a boldog emberek megpróbálnak tanulni hibájukból és a következő feladatra koncentrálni.

Más boldog emberekkel veszik magukat körül

A baj nem jár egyedül, és fontos, hogy a boldogság sem. Ahogy a negatív emberek is hajlamosak más negatív emberekkel barátkozni, úgy a kiegyensúlyozott emberek is a hasonló társaságot kedvelik. Ha rossz passzban vagy, inkább a boldog, pozitív barátaiddal próbáld meg körülvenni magad, mert derűs hangulatuk rád is jó hatással lesz.

A jelenben élnek

Míg a csüggedt emberek hajlamosak állandóan felhánytorgatni a múltat és újraélni szenvedésüket, illetve a jövő miatt aggódni, addig elégedett társaik inkább a jelenben élnek. A múltat megváltoztatni nem lehet, a jövőt pedig nem ismerjük, így felesleges ilyeneken rágódni.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!