9 betegség, ami lelki bajok miatt alakul ki

Kovács Andrea
Írta: ,
9 betegség, ami lelki bajok miatt alakul ki

A betegségek hátterében gyakran lelki problémák, megoldatlan konfliktusok állnak. A betegségekből tanulni lehet, és a tanulságok alapján a gyógyulás útjára léphetünk. Ismerjük meg önmagunkat, tanuljuk meg értelmezni a betegségeink üzenetét és máris sokat tettünk az egészségünkért!

Fekélyek

A bőrünkön rendszeresen megjelenő fekélyeknek is érdemes a bőrgyógyászati megoldáson túl megkeresni a lelki okát is. Nagyon gyakran áll ugyanis a háttérben önbizalomhiány, nagyon komoly lelki trauma vagy folyamatos stressz, amit ráadásul el szeretnénk titkolni.

A bőrünkön, különösen az arcunkon megjelenő fekélyek vagy más bőrelváltozások pedig azt jelképezik, hogy bár tudatosan mindezt szeretnénk eltitkolni, de a szervezetünk, mint egy segélykiáltást, mégis szó szerint az arcunkra írja.

Nyaki fájdalmak

A nyak nagyon gyakran mutatja meg, hogy valami komoly stressznek van kitéve a tulajdonosa. Sokszor utalhat arra is, hogy a nyaki fájdalmak hátterében nem feltétlenül a mindennapi stressz áll, de akár az is, hogy a fej és a szív nem ugyanazt diktálják.

Vagyis a nyaki fájdalommal küzdők esetében elképzelhető, hogy mást szeretnének az ösztöneik, de az eszük mégis ellentétes irányba tereli a tetteket.

Fókuszban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra