Az öregedés csodálatos dolog! Ezért boldogabbak a 70-en túliak

Írta: ,

„És még fiatalít is!” – szoktuk hozzátenni a mondandónkhoz, ha valamiről be akarjuk bizonyítani, hogy igazán jó. Mintha az öregedés valóban olyan szörnyen rossz dolog lenne, pedig egyszerűen csak az életünk része. Ami azt illeti, bizonyos kutatások szerint még jó is lehet nekünk.

Egy 2016-ban publikált, hosszú távú kutatás szerint, ami 3.000 ember kedélyállapotát vizsgálta, amikor elérjük a hetedik X-et, életünk legboldogabb szakaszába léphetünk be. A résztvevők elégedettségét és életörömét 14 kérdéssel mérték fel 60 és 64 éves koruk között, majd a kérdéseket 69 éves korban ismét feltették, és a kutatók azt találták, hogy az eredmények általánosabb boldogságra, több életörömre engednek következtetni. Vagyis az öregedéssel a tesztalanyok egyáltalán nem szomorúbbak, hanem sokkal elégedettebbek és boldogabbak lettek.

Egy hasonlóan hosszú távú tanulmány egyébként kimutatta, hogy a legkevésbé a középkorú emberek boldogok: ők azok, akiken a legnagyobb a nyomás, a legtöbbet szoronganak és a legkevésbé érzik úgy, hogy elégedettek az életükkel.

Ehhez képest a 70-edik életévbe lépők sokkal nagyobb boldogságról számoltak be, még annak ellenére is, hogy minden ötödik résztvevő szenvedett valamilyen krónikus egészségügyi problémától, például érszűkülettől, magas vérnyomástól vagy cukorbetegségtől. De vajon mi a boldogság oka?

Nincs többé nyomás

A hetedik X-be beérve a legtöbben már nem aggódnak a mindennapok miatt, hiszen nem terveznek újabb házat, autót, ingatlant vásárolni, nem kell törleszteniük a hiteleket és a munkával járó stressz sem nyomasztja őket többé. Elérnek az életkorba, amikor hátradőlhetnek, és végre azt kezdhetnek a mindennapjaikkal, amit szeretnének.

Van család, de van szabadság is

Nem is kérdés, hogy nagyon sokak számára a gyermeknevelés életük egyik legszebb időszaka, de azt még ők is belátják, hogy ez a korszak ugyanakkor hatalmas felelősséggel, így rengeteg aggódással, szorongással is jár. Később persze, amikor a gyerekek kirepülnek, sokan azt érzik, hogy kiürült a családi fészek.

70 felé azonban a legtöbbeknek már van unokája, akire lehet vigyázni, akivel lehet játszani, akit lehet kényeztetni, ugyanakkor nyilván sokkal nagyobb szabadsága is marad mellette az embernek, mint amikor a saját gyermekét neveli – vagyis szinte visszajön a saját gyerekek nevelésekor érzett boldogság, a felelősség és a szigorú kötöttségek nélkül.