Az 5 legjobb gyógynövény a tavaszi depresszió és fáradtság ellen

Írta: ,

Hivatalosan is beköszöntött az tavasz, és bár az időjárásban még nem teljesen észlelhető ez, a hangulatunkra és energiaszintünkre máris rányomta a bélyegét. A tavaszi fáradtságra léteznek tudományos magyarázatok, az egyik legelterjedtebb, hogy a hirtelen jövő időjárási viszontagságok, és a tél folyamán leterhelt immunrendszer ebben az időszakban „engedi ki a fáradt gőzt”.

A depressziós tünetekre azonban már nincs egyetlen egyetemlegesen elfogadott magyarázat, ahány szakember, annyi „diagnózis” létezik. Szerencsére azonban bizonyos gyógynövények jótékony hatásában számos szakma egyetért, így, ha rajtunk is eluralkodik a tavaszi fáradtság vagy depresszió, akkor az alábbi növények biztosan segíthetnek a tünetek enyhítésében!

1/5 Levendula

A felsorolásból sokak számára a levendula hatásai biztosan ismertek lesznek, hiszen hazánkban is elterjedt gyógynövény, melyet számtalan módon alkalmazhatunk/hasznosíthatunk! Nem véletlen, hogy a legtöbb homeopátiás és aromaterápiás készítményben fellelhető. Mind belsőleg, mind külsőleg alkalmazható!

Akár a növény kiszárított verzióját helyezzük el a szobánkban, akár illóolaj vagy gyertya formájában alkalmazzuk, nyugtató hatását mindenképpen élvezhetjük! 

Gyógytea formájában antibakteriális, fertőtlenítő és nyugtató hatású, illetve immunerősítő tulajdonsága is bizonyított!

Számtalan betegség és tünet kezelésére ideális, mint különböző emésztőszervi bántalmak, meghűlés, bőrszárazság, lelki bántalmak, pattanások, pikkelysömör és még sok más! Erős hatása miatt gyógyteaként a napi egy csésze alkalmazása javallott!

Zöld tea Kép forrása: klenova/depositphotos.com

2/5 Zöld tea

Pontosabban a zöld tealevélben található aminosav, az L-Theanine, melynek nyugtató hatása mellett közismert az élénkítő, koncentrációt erősítő hatása. A kínai orvoslásban már évezredek óta alkalmazzák a zöld tealeveleket különböző formában, mind külsőleg, mind belsőleg.

A zöld tea – teafű formájában – fogyasztását nyugaton nem csak a szorongás leküzdésére javasolják, hanem elismert zsírégető hatása révén is közkedveltnek számít a fogyni vágyók körében.

Vizelethajtó és élénkítő hatása miatt a napközbeni fogyasztása ajánlott, mennyiségben nincs rá korlátozás, hiszen a szervezet a felesleget magától kiüríti, de a napi három csésze elfogyasztása ideális mennyiségnek számíthat.

Az L-Theanine egyébként kapszula formájában is fellelhető, melynek szedése mindig az adott készítményen feltüntetett módon ajánlott!

3/5 Orvosi macskagyökér

Több évszázada köztudott az orvoslásban az orvosi macskagyökér gyógyító hatása.

Mind külsőleg, mind belsőleg alkalmazható gyógynövény, melyet leginkább alvászavarok kezelésére és antidepresszánsként hasznosítanak, de emellett remekül kezelhető a segítségével több emésztőrendszeri betegség is.

Izomgörcsök esetén is alkalmazható, nem véletlen, hogy több izomlazító készítményben fellelhető.

Gyógytea formájában leginkább alvás előtt ajánlott a fogyasztása, kapszula formájában a napi kétszeri alkalmazása is megengedett!

4/5 Kava

A káva tulajdonképpen nem egy gyógynövény, hanem a mámorbors gyökértörzsének nedvéből készült ital, amit általában kókuszvízzel kevernek össze. A mámorbors nevéből következtethetünk a hatására is. Leginkább nyugtatóként, alvászavarok kezelésére alkalmazzák.

A Csendes-óceán szigetvilágában már több ezer éve alkalmazzák, Hawaii hivatalos itala, mely az antidepresszáns hatása mellett alkalmas asztma, köhögés és húgyúti megbetegedések kezelésére is! Koncentrált mennyiségben bódultságot okoz, így leginkább lefekvés előtt javallott az alkalmazása, pontosan ezért alvást segítőként is használható!

Az eredeti ital mellett őrlemény formájában is fellelhető, melyből gyógytea készíthető.

5/5 Közönséges orbáncfű

Már a középkorban is felfedezték az orbáncfű jótékony hatásait, és számtalan módon alkalmazták ezt a Kárpát-medence tájaira jellemző növényt.

Antidepresszáns hatása tudományosan is igazolt, így nem véletlen, hogy számtalan gyógyszertári készítményben fellelhető, melyek természetességük révén recept nélkül is megvásárolhatók és alkalmazhatók!

Természetesen, mint a legtöbb gyógynövény, az orbáncfű is alkalmazható gyógytea formájában, és az immunerősítő hatása mellett számtalan betegség, illetve tünet enyhítésére alkalmas, mint gyomorfekély, idegi eredetű fáradtság, hasmenés, emésztési gondok, alvászavar, szorongás, stb.

Már napi egy csésze is rengeteget segíthet, de a napi három csésze is gyakran javallott!