Árulkodik a személyiségedről a kézformád - A tied milyen?

Szabó Erzsébet
Írta: ,

A tenyéranalízishez szorosan hozzátartozik a kézforma és az ujjak megjelenésének elemzése. Utóbbiakról már egy korábbi cikkünkben írtunk, így most ideje közelebbről megismerkedni a kezeinkkel – vajon miről árulkodnak a szögletes formák és miről a kecses vonások?

Az elmélkedő kéz

Jellemzői: Ez a kéztípus nyúlánk, vézna és kissé csontos, többnyire a gazdája is hasonlóan karcsú alkatú. Az ujjak szintén hosszúak és vékonyak, kecsesnek mondhatóak, bár a rajtuk levő bütykük szembeötlőek. 

Erről árulkodik: Az elmélkedő kéz tulajdonosa bölcs, sokat gondolkodó ember, olyasvalaki, aki jóval többet tud és lát, mint amennyit elmond. Távol áll tőle a pletyka és sok evilági dolog, ellenben minden foglalkoztatja, ami titokzatos és érdekes, amiből újat tanulhat. Nagy körültekintéssel válogatja meg, ki kerülhet közel hozzá, akárcsak azt, kivel áll szóba. Büszke természet.

A szögletes kéz

Jellemzői: Inkább férfiakra jellemző ez a kéztípus, de időnként előfordul nőkön is. A tenyér feltűnően széles a csuklóhoz képest, szögletes formát ad ki az ujjak nélkül. Utóbbiakon is felfedezhető a szögletes forma, az ujjak végei nem annyira lekerekítettek, inkább szögletesek. 

Erről árulkodik: A szögletes kéz arról árulkodik, hogy a tulajdonosa egy keményen dolgozó, precíz, szabályokat komolyan betartó egyéniség. Kissé merev a személyisége, mindig mindent okkal tesz, időnként megszállottan ragaszkodik a megszokásaihoz, saját maga által kialakított rutinjához. Nehezen köt kompromisszumot, és nem alkalmazkodik egykönnyen sem az újdonságokhoz, sem másokhoz.

A lényegi kéz

Jellemzői: Ennek a kéztípusnak meglehetősen nagy és feltűnő tenyér jutott, ami kicsit inkább szögletesebb, mint kerekebb formát mutat. Az ujjak ugyancsak zömökebbnek hatnak, rövidek, húsosak, vaskosak.

Erről árulkodik: A lényegi kéz tulajdonosa előnyben részesíti az evilági élményeket, élvezeteket, hajlamos rá, hogy saját céljai érdekében másokat hátrányba taszítson. Meglehetősen indulatos, erőteljes és irányító személyiségre enged következtetni ez a kézforma. Jellemző lehet rá az érzelmi zsarolás, a rossz kommunikációs készség és a nehezen lekövethető gondolatmenet. 

A szabályos kéz

Jellemzői: Ez a kéz minden szempontból szabályosnak, szépnek tekinthető. Az ujjak karcsúak, formásak, egyenletesen keskenyednek a végek felé, ahol ívesen érnek véget. A tenyér ugyancsak kerekded, formás, puha és nincs rajta semmilyen kirívó jel.

Erről árulkodik: A szabályos kéz egy kiegyensúlyozott, nyugodt és alapvetően pozitív beállítottságú, vidám emberről árulkodik. Ennek a kéznek a tulajdonosa szívesen támaszkodik az érzelmeire, ösztönös megérzéseire, mindenkinek megadja a tiszta lapot. Békés természetű, örömmel segít másoknak, kedves és nyílt személyiség, aki időnként hajlamos túlságosan naivvá válni, és így könnyen becsaphatják.

A vízcsepp kéz

Jellemzői: A vízcsepp kéz onnan kapta a nevét, hogy ha az ujjakat egymás mellé szorítjuk és a tenyerünkkel együtt nézzük, akkor szinte egy szabályos vízcsepp-formát kapunk. A kerekded, széles tenyérhez hosszúkás ujjak csatlakoznak, amik feltűnően keskenyednek a végek felé, így kissé hegyes hatást is kelthetnek.

Erről árulkodik: A vízcsepp kéz tulajdonosa ösztönszinten nagyon erőteljesen működik, hajlamos meggondolatlanul, benyomások alapján dönteni. Bár nagy erővel és lendülettel vág bele a feladataiba, sűrűn előfordul, hogy idő előtt feladja a céljait és átengedi magát a kényelemnek, vagy a jól megszokott rutinoknak. 

Fókuszban

Nyugodt alvás a megfázás alatt is! A téli megfázások tünetei alváshiányhoz vezethetnek, mely akár egy éjszaka alatt is negatívan befolyásolhatja az agyműködésünket

5 stresszcsökkentő módszer, amivel leengedhetsz az év végi hajtásban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!