Antiszociális személyiségzavar

Jankovics Anna
Írta: ,
Amikor kilépek az utcára, egyre inkább az az érzésem, hogy az emberek kezdenek érzelmek nélkül élni - mert csak így tudnak túlélni. A probléma ezzel az, hogy ezt a viselkedésformát adjuk át gyermekeinknek, miközben mindenki vágyik, szomjazik a szeretetre, a nyugodt, szeretetteljes életre.

Mi az a személyiség zavar?

Először a személyiség fogalmát kell tisztázni: ahogyan az ember magát, környezetét és az eseményeket szemléli. A személyiség egész életünkben változik, alakul, az ingerek hatására.

Személyiségzavar az az állapot, amikor képtelenek vagyunk elhelyezni magunkat, képtelenek vagyunk normális módon reagálni a változásokra, az ingerek olyan irányba terelik gondolkodásmódunkat, mely torzítja világképünket és saját magunkról alkotott képünket.

Mikor mondjuk, hogy valaki antiszociális?

Antiszociálisnak azokat az embereket nevezzük, akik a társadalom által elfogadott viselkedési normákat nem követik, kapcsolatteremtési és kommunikációs problémáik vannak. Ez az állapot előfordul mindenkinél, átmenetileg. Ám van ennek egy olyan változata is, amikor már betegségről beszélünk.

Ezt nevezik antiszociális személyiségzavarnak. Ez, a nemzetközi betegség-osztályozási rendszereknek megfelelően a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara. Meghatározása: nem szeret, nem szorong, nem tanul.

Antiszociális személyiségzavar, avagy a szociopátia

Ők azok, akik nem tudják magukat beleélni mások helyzetébe, így többnyire igen sikeresek az életben. Céljaikat kíméletlenül valósítják meg, hiszen nincs érzelmi zavaró tényező. Modoruk és személyiségük igen vonzó, spontán embernek mondhatók, igen meggyőzők.

Gyakorlatilag nincs lelkiismeret-furdalásuk, és kiválóan manipulálják embertársaikat. Sokszor csak közvetlen környezetük érzi azt, hogy valami nincs rendben. Feltűnő, hogy míg az átlag emberek teljesítőképességét igen befolyásolja az érzelmi élet, addig a szociopaták teljesítménye állandó, jó.

Mi a teendő?

Ez a fajta ,,betegség” nem kimondottan gyógyítható gyógyszerekkel. Folyamatos és célzott egyéb terápiákkal, lelkigyakorlatokkal hosszú ideig gyógyul az, akinek ilyen problémája van. Valójában ez nem klasszikus betegség, inkább egy kóros állapot, ami igen nagy problémákat tud okozni az embernek és környezetének. Olyan állapot, amin nehezen lehet változtatni.

Éppen emiatt gondolják azt, hogy az alapoknál, gyerekkorban történhetett olyan esemény az ebben szenvedő életében, aminek személyiségromboló hatása ide vezetett. Tehát az alapoktól kell helyre igazítani mindent, ami nagyon nehéz, hiszen az évek alatt rengeteg dolog halmozódott rá a ,,beteg” alapszemélyiségre.

A fő problémák

Aki ebben a ,,betegségben szenved”, sok esetben nem akarja elfogadni, hogy probléma van. Attól függetlenül, hogy érzékeli azt. Ilyenkor mindig a családot, környezetüket okolják ezek az emberek. Így, elsősorban a család az, aki először érzékeli a problémát, ők azok, akik próbálják elérni azt, hogy a ,,beteg” forduljon orvoshoz. Ilyen ember közelében a többi ember komoly lelki konfliktusokat él meg, ezáltal róva nagy terhet a családra.

Ami még probléma, hogy a ,,beteg” többnyire csak nyomásra hajlandó segítséget kérni, a terápiák pedig a kölcsönös együttműködésre épülnek. Ez magában hordozza a gyógyulás kudarcát. Pedig, ha a társadalom több figyelmet szentelne ennek a dolognak, ez a ,,betegség” minimális mennyiségű gyógyszerrel igen hatékonyan kezelhető lenne.

Antiszociális világ?

Egyre több olyan gyermek, fiatal felnőtt van akikre ezek a tulajdonságok ráillenek. Régebben az volt az elítélendő és ,,nem normális”, ha valaki kimutatta érzelmeit, nem mindig tudott magán uralkodni, mert így nem tartották kulturáltnak, intelligensnek. Most az rémíti meg az embereket, hogy egyre több embertársunk tűnik érzelemmentesnek.

Egyre érzéketlenebbek vagyunk, egyre több olyan gyermeket nevel ki a társadalom, akik az alapokat szüleiktől tanulták el, és nem is tudnak másként viselkedni. Az emberek nagy része – úgy, mint a szociopaták – használják embertársaikat, tárgynak tekintik őket.