5 dolog, amit akkor is megtehetsz, ha nem tudsz kimenni a temetőbe

Írta: ,

Szinte nincs olyan kultúra, ahol valamilyen formában ne emlékeznénk meg azokról, akiket elveszítettünk, azokról, akik már nem lehetnek velünk. A temető felé vezető forgalmi dugóban ücsörögve, vagy a koszorúk és virágok között válogatva azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az ünnep több, mint egy rituálé. Az alábbi apróságokat akkor is megteheted, ha nem sikerül idén kijutnod a temetőbe, mégis méltó módon szeretnél emlékezni elvesztett szeretteidre.

Gyújts egy gyertyát!

A temetőben pislákoló száz meg száz mécses kétségtelenül megindító látvány, de egy gyertyát otthon is gyújthatsz azokra emlékezve, akik már nem lehetnek veled.

Ezek a rituálék nem véletlenül alakultak ki az emberiség történelme során: sok olyan dolog, ami üres közhelynek látszik, értelmet nyer, és gyógyírré válik olyankor, amikor valaki elvesztésének a fájdalmával kell megküzdened.

Gyújthatsz egyetlen jelképes gyertyát, vagy szánhatsz mindenkinek egyet-egyet, a lényeg, hogy meggyújtások közben az elhunytra emlékezz, és szánj néhány perc csendet a rohanó hétköznapokból arra, hogy a gyertyafény mellett az ő emléküket őrzöd.

Gondolj a szép időkre is!

Egy elvesztett szerettünkre gondolni sokszor fájdalmas dolog, de mikor az idő enyhít a sebeken, érdemes megidézni a boldog pillanatokat.

Egyáltalán nem kötelező halottak napján sírni – persze, ha ez megkönnyebbülést hoz, engedd ki nyugodtan a könnyeidet – de ugyanolyan méltó mód az emlékezésre az is, ha felidézel egy tréfás történetet, ha emlékszel valamire, amikor az elvesztett szeretteddel együtt nevettetek, ha felidézed a mosolyát, vagy egy együtt átélt boldog pillanatot.

Ugyanígy érdemes elfelejteni a „halottról vagy jót vagy semmit” attitűdöt is.

Ha volt valaki, aki fontos szerepet töltött be az életedben, mégsem volt felhőtlen a viszonyotok, nyugodtan gondolj erre is.

Jobb ezt az érzést feldolgozni és elengedni, mint egyszerűen elfojtani a haragot vagy a csalódottságot.