Álarcban éljük életünket - Érdemes vállalni a nyers igazságot?

Írta: ,

Igen! Te is viselsz álarcot! Tény: valamennyien álarcban éljük az életünket. Te is, én is, ismerőseid is – mindannyian. Hiába rázod most a fejed tagadólag – gondolj bele, ma hányszor voltál teljesen őszinte másokkal? 

Hányszor mondtad meg azt, amit valójában gondoltál? Nos? Ugye, nem kellett túl sokat számolnod? Tetszik, vagy sem az őszinteség nem tartozik az emberi faj erényei közé.

Ami persze érthető is, hisz egyrészt az őszinteség a túléléshez nem túl jó ajánlólevél, másrészt, ha szándékosan nem akarsz megbántani másokat, akkor kénytelen vagy véka alá rejteni a valódi véleményedet. 

Akkor most mindenki hazudik?

Vajon hazugság az, amikor a boltos nem fogja a szemébe mondani a vásárlójának, hogy ne vegyen több krémest, mert már így is elég kövér, vagy ha a fodrász sem azzal ülteti le a székbe a betérőt, hogy „ezzel a száraz, fakó hajjal nem lehet mit kezdeni”. Te sem pirítasz rá a barátnődre, hogy hiába igyekszik, ezzel a habitussal soha nem fog magának párt találni; és gondolom,

Te sem szeretnéd, ha a hibáidat valaki folyton a fejedre olvasná. Addig nincs is baj, amíg az álarcainkat csak a kegyes hazugságok idejére vetjük be. A baj akkor kezdődik, amikor az álarc egyesül velünk, és önös érdekeink által vezérelve hízelgésre, előbbre jutásra használjuk. A legfélelmetesebb viszont mégis az, amikor már saját szeretteinket (?). és önmagunkat is becsapjuk vele. 

Álarcok a mindennapokból

Azt mondod a szerelmednek: „Szerintem a kockás ing jobban állt rajtad”, miközben arra gondolsz, hogy ekkora ízlésficammal rendelkező barátod soha nem volt, a pálmafás inget pedig, amit fel akart venni jól elrejted a szekrény mélyére.

A barátnődnek hosszan áradozol arról, hogy milyen csinos a ruhája, miközben boldogan konstatálod, hogy még egy hájhurkával több hullámzik a dereka körül.

A munkatársadat rettenetesen sajnálod az újabb sikertelen prezentációja miatt, és felajánlod a segítségedet, miközben tudod, hogy az ő ügyetlensége a Te briliáns lehetőséged arra, hogy előrébb lépj a ranglétrán.

A kisfőnök előtt Te vagy a munka megtestesült mintaképe, szorgalmas, tettre kész, rugalmas, és pótolhatatlan, miközben a nagyfőnöknél folyamatosan bepanaszolod a munkamoráljáért.

A szüleidet biztosítod arról, hogy beszélni fogsz a pároddal a viselkedéséről, miközben tisztában vagy azzal, hogy nem fogsz veszekedni amiatt, hogy a szüleidnek nem tetszik valami vele kapcsolatban.

Egyáltalán – van megoldás?

Jó kérdés. Hogy éljünk úgy, hogy a nyers igazsággal ne bántsunk meg másokat, de eközben ne kelljen folyamatosan álarcot se viselnünk? Mit diktálnak az érdekeink, s mit diktál a jóérzés? 

Te is viselsz álarcot? Hol, mikor, és van-e lelkiismeret-furdalásod miatta?