A vétkes mindig életben marad? Az autóbalesetek lelki oldala

Írta: ,

Amikor egy autóbaleset során a vétkes sofőr életben marad, sokszor teszik fel az emberek a kérdést: miért a vétleneknek kell meghalniuk, a vétkes, a balesetet okozó viszont miért marad életben…

Amikor fiatalon válik valaki „bűnössé”

1/5 Amikor fiatalon válik valaki „bűnössé”

Nem véletlen, hogy a gyerekek tetteiért a szülők, a felnőttek felelősek. A felelősségteljes felnőtté érés mindenkinél más korban következik be, addig pedig a szülő dolga az, hogy gyerekének döntéseit felülbírálja.

Ahogy a szülő felelőssége az is, hogy egy – egészséges – „gyerek” 20 éves korára képes legyen felelősségteljes döntést hozni. Nézzük a következő esetet: 

Egy 20 éves fiúnak nincs pénze autóra, bár már van jogosítványa. Szülei kölcsönadják neki kocsijukat, mondjuk egy Audit, ami biztonságos, gyors autó. A „gyerek” kipróbálja, hogy „mit bír” a kocsi, ezt barátainak is meg akarja mutatni.

Mivel nem akar kárt tenni szülei féltve őrzött kocsijában, mindezt nem földúton teszi, hanem egy közúton. Rosszul méri fel a helyzetet tapasztalatlansága okán, és megtörténik a baj.


Tippek: Hogyan nevelheted felelősségteljes embernek a gyermekedet?


Ki a felelős?

2/5 Ki a felelős?

A szülő, mert a szülő ismeri legjobban saját gyerekét, tehát ismernie kell azt is, hogy a gyerek mennyire „felelős” felnőtt.

Az a szülő, aki „gyenge” gyerekének önbizalmát egy kölcsön adott kocsival akarja építeni, veszélyezteti saját gyerekét is, ahogy a többi közlekedőt is.

Az a szülő, aki nem tanítja meg gyerekének, hogy vannak szabályok, melyeket minden esetben kötelező betartani, felelőssé tehető.

Az oktatási rendszer is felelős, mert nem méri fel azt, hogy kinek a kezébe ad jogosítványt – hiszen a jogosítvány megszerzése üzlet. Tanítani valamit egy gyorstalpalón, hogy meg legyen a készség és alaptudás, más, mint teljes értékű jogosítványt adni valakinek a kezébe, akiről nem tudják, hogy mennyire felelősségteljes.

Csak ezután tehető felelőssé a balesetet okozó fiatal. Tegyük kezünket a szívünkre: mindannyian követtünk el olyan dolgot, ami saját, vagy környezetünk testi épségét veszélyeztette, miközben fel sem fogtuk, hogy milyen következményei lehetnek.

Valóban életben marad az, aki él?

3/5 Valóban életben marad az, aki él?

Mindenki követ el hibát, akár végzeteset is, vagy olyat, aminek kimenetele azzá válhatott volna szerencse híján. Például azok is, akik az egészségügyben dolgoznak, hiszen a legkisebb hiba emberéletbe kerülhet.

Az ember nem gép, napi teljesítménye igen változó, befolyásolható, viszont a lelkiismeret, a bűntudat egy jól működő „program” minden emberben.

A balesetet okozó emiatt, és az úgynevezett komplikált gyász folyamata miatt megélheti a függőséget, elszigeteltséget, lehetnek öngyilkossági gondolatai, tiltakozhat a segítség ellen, lehet depressziója.

Azaz a pokol bugyrait éli meg, életének hátralévő időszakában, folyamatosan – csak idő kérdése annak kezdete és mélysége.

Lelkiismeret és bűntudat – a jól működő rendszer

4/5 Lelkiismeret és bűntudat – a jól működő rendszer

Sokan most azt mondják, hogy vannak, akiknek nincs lelkiismeretük. Ez nem igaz.

Van egy mondás, miszerint háborúban és a zuhanó repülőn nincsenek ateisták.

Minél idősebb az ember, minél közelebb van a halál pillanata, az lelkiismeret annál erősebben él. Így kétségünk se legyen a lelkiismeret ténye felől, és a felől sem, hogy igen jól működik.

Adott esetben ez az ember legnagyobb terhe és egyben büntetése is a bűntudat által, mely akár az őrületig tudja hajszolni a „bűnöst”. A fiatal korban – egy életkori sajátosság – a felelőtlenség által okozott halálos baleset az egyik legszörnyűbb dolog.

Természetesen nem arról van szó, hogy egy baleset kapcsán ne „vegyék elő” a felelőst, csupán csak arról, hogy laikusként, átlagemberként nincs etikai alapunk feltenni a kérdést: miért a vétkes maradt életben?

Ítélkezni jó?

5/5 Ítélkezni jó?

Ma, véleményünkkel a bosszúra, a megtorlásra fektetjük a hangsúlyt. A régiek szavajárása az volt, hogy „neki kell megbirkóznia egész életében tettével, lelkiismeretével”.

Ma mindenki kihúzza magát, hogy ő mennyivel átgondoltabban éli életét, mint a többi ember, szinte hiba nélkül – tetten érhető hiba nélkül, egyelőre. Aztán, ha tetten érik a „hibát”, összeomlik minden, segítségre nem számíthat, csak ítélkezésre – ahogy ő is tette. 

Arra kellene törekednünk, hogy azok az emberek, akik visszafordíthatatlan „hibát” követtek el, legalább kicsit tudjanak a társadalom felé törleszteni. Lehet, hogy ez „eső után köpönyeg” gondolatmenet, de tudomásul kell vennünk, hogy az élőknek, akár szenvedő alanyok, hozzátartozók, akár bűnösök, tovább kell élni életüket.

Méghozzá lehető legjobb tudásuk szerint. Ehhez pedig megbocsátás szükséges, nem ítélkezés. Azt megteszi a bíróság, legjobb tudása, lehetősége szerint.