A szexuális abúzus hagyatéka: bűntudat és szégyenérzet

Írta: ,

A szexuális erőszakot vagy bántalmazást túlélő személy élete egy csapásra megváltozik. A világ, amiben addig élt, többé már nem biztonságos, mindenhol veszély leselkedik rá. A különféle félelmek és sötét gondolatok között azonban egy idő után felüti a fejét két olyan irracionális érzés is, amit talán az egyik legnehezebb feldolgozni és értelmezni: a gyötrő bűntudat és a szégyenérzet.

Önhibáztatás és bűntudat

Bűntudatot akkor érez az ember, ha valami olyat követ el, ami az ő értékrendjébe már nem fér bele. Például, amikor a gyerekek kiskorukban azt tanulmányozzák, hogy milyen kettétépni egy gilisztát. Vajon életben marad-e? Fáj-e neki? Aztán amikor realizálják, hogy gyakorlatilag megöltek egy élőlényt, akkor jön a bűntudat, hogy valami rosszat tettek.

A szexuális abúzus túlélői bűntudatot éreznek, mert azt gondolják, hogy az ő hibájuk az, ami történt. Miért nem mentem korábban haza? Miért fogadtam el annak az illetőnek a meghívását? Miért vettem fel pont azt a ruhát? És még sorolhatnánk azokat az irracionális gondolatokat, amikkel egy ilyen eset után ostorozzák magukat.

Másfelől az ilyen reakció segít egy olyan kapcsolatban maradni, ahol az elkövető az áldozat közvetlen környezetéből kerül ki. Ez az érzés ugyanis fenntartja azt az illúziót, hogy biztonságban van, nem az elkövető a hibás, hanem ő az, aki valamit nem jól csinál és ezért büntetik. Sok esetben ugyanis a bántalmazó – főként kiskorúak esetében – olyan, aki valamivel sakkban tudja tartani az áldozatot.

Szégyenkezés

Szégyenkezünk, ha a környezetünk hatására valami kínos dolog történik velük. Például elcsúszunk egy banánhéjon az iskola kellős közepén, amit sokan látnak. Mindenki rajtunk röhög, mi pedig elvörösödő fejjel rohanunk a terembe, majd a délutánt ágyban, párnák közt bőgve töltjük. Ez egy teljesen racionális érzés, mivel úgy érezzük, hogy valami olyan történt velünk, amitől lenézhetnek minket.

De teljesen más a helyzet egy szexuálisan bántalmazott ember esetében, aki annak ellenére érzi szégyenben magát, hogy bármi olyan történt volna vele, ami miatt mások lenéznék őt. Szégyeneznek, mert úgy gondolják, hogy ami velük történt az nevetséges, megalázó és teljességgel hihetetlen. Félnek attól, hogy ezután mindenki másként fog rájuk tekinteni. Az áldozatokat főként a közvetlen környezetük foglalkoztatja: a szüleik, a barátaik és a tanáraik.