A látszat néha csal! De akkor miért olyan fontos nekünk?

Írta: ,

Bár mindenki törekszik arra, hogy ő tűnjön a legszebbnek, legokosabbnak, leghumorosabbnak, a valóság az, hogy ez mind-mind kompenzálást jelent, ami persze előbb-utóbb kibukik és rájövünk, hogy valójában teljesen mindegy mit gondolnak rólunk mások. De akkor mégis miért olyan fontos a látszat?

Szomjazunk az elismerésre Kép forrása: annawithlove.com

Az teljesen normális, ha jólesik mások dicsérete, sőt, mindenki megérdemli, hogy naponta minimum egy szívmelengető mondatot kapjon valakitől, de a dolog akkor válik egészségtelenné, mikor már csak azért cselekszik valaki úgy, ahogy, hogy kivívja mások elismerését.

Vagyis azért préseli bele a fájó lábát egy magassarkú cipőbe, mert tudja, hogy ezért sokkal több bókot zsebelhet be, mint egy tornacipőért.

No meg ezért kell mindig, mindenből a legújabb modellt birtokolnunk, hiszen szeretnénk, ha azt gondolnák rólunk, hogy gyakorlatilag mindenünk meg van és semmiben nem szenvedünk hiányt.

A gyengeség bűn? Kép forrása: the-liberteens.tumblr.com

Teljesen megszokott, hogy mikor összefutunk az utcán egy rég nem látott ismerőssel, elindul az azonnali érdeklődés a másik iránt, viszont abban talán egyetérthetünk, hogy ez legtöbbször egy felszínes, érdektelen beszélgetés.

Nem arról van szó, hogy öntsd ki a lelkedet egy embernek, akit esetleg évek óta nem láttál és lehet, hogy nem is kedveltél, viszont miért azonnali reflex az önfényezés?

Mindenki szeretné elhitetni egy ilyen helyzetben a másikkal, hogy az élete tökéletes, minden sínen van és már nem nagyon tudna több mindent elérni az életben, hiszen mindene meg van.

Pedig mennyivel őszintébb lenne pár olyan mondat, hogy „most éppen padlón vagyok, de próbálok kijönni ebből a helyzetből”, vagy „minden rendben van, persze vannak nehéz pillanataim”.

Ezzel pedig pont azt fejezed ki, hogy ember vagy, akinek igenis olykor-olykor vannak problémái és gyengeségei.