5 jel, hogy idős lélek vagy – Magadra ismersz?

Írta: ,

Akik hisznek a reinkarnációban, úgy vélik, lelkünk már sokadjára születik újjá. Korábbi életeinkből hozott tapasztalatainknak nagy hasznát vesszük a mindennapjainkban. Minél többet élt már a lelkünk, minél idősebb, annyival vagyunk bölcsebbek és érettebbek másoknál. Kíváncsi vagy, vajon te idős léleknek számítasz-e? Olvasd el a cikkünket, amelyben megtudhatod, melyek az árulkodó jelek!

1/5 Jók a megérzéseid

Azt mondják, az idős lelkek ki tudnak lépni a jelenből és ahogyan néhány régi történést képesek felidézni, úgy a jövőbe látva is megérzik, mi fog történni.

Lehet az egy álom, egy látomás, egy belső sugallat vagy éppen egy déja vu, azt jelzi, a lelked már sok mindent megélt és képes az időben mozogni.

Ez egy különleges ajándék és biztos lehetsz benne, hogy egy idős lélek van benned.

Korán érő típus vagy és fiatal korod ellenére a megérzéseidnek köszönhetően olyan bölcsességeket és tapasztalatokat tudsz átadni másoknak, amelyeken sokan elcsodálkoznak.

 

2/5 Empatikus vagy

Az idős lelkek már sok mindent megéltek, ezért jól tudják, bizonyos helyzetekben mit érezhet a másik. Túlságosan mélyen érintenek a körülötted történő események?

Megráznak a tragédiák és még a távoli ismerősök bánatában is osztozol? Ha így van, akkor nagy valószínűséggel egy idős lélek van benned.

Ezek a mély érzelmek azt jelzik, hogy a lelked szoros kapcsolatban van az univerzummal és mások energiáival. Te igazán tudod, mit jelent az a mondat, hogy adni jobb, mint kapni.

Ez elsősorban a szeretetben mutatkozik meg, de rendre teszel róla, hogy felesleges, számodra már szükségtelen dolgaidat továbbadd a nélkülözőknek.

3/5 Tudatosan cselekszel

Ha idős lelked van, akkor pontosan tudod, hogy ki vagy és mit miért cselekszel. Tőled idegen a tettetés és nem próbálsz meg másnak látszani.

Kiegyensúlyozottság jellemez, jól érzed magad a bőrödben és alapvetően békés természet vagy. A tudatosság és a megérzés mind-mind a korábbi életedben szerzett tapasztalatnak köszönhető.

Látod az összefüggéseket, tudod, hogy az életben minden szorosan összekapcsolódik egymással.

Kerülöd a hiúságot és az egoizmust, a jelen helyett sokkal inkább a jövőre és az előtted álló lehetőségekre koncentrálsz.

 

4/5 Független egyéniség vagy

Az idős lelkeknek nincs arra szükségük, hogy másokra támaszkodjanak vagy másokat kövessenek, utánozzanak.

Ha te is ilyen vagy, akkor egy életen keresztül a saját utadat járod és nem ritkán olyan irányt választasz, amellyel mindenkit meglepsz.

A boldogságot keresed, miközben vonzanak a spirituális dolgok és mindig törekedsz az önmegvalósításra. Nem érdekelnek az anyagiak és a pénzben mért sikerek, ettől sokkal magasztosabb célok vezérelnek.

Minél több életet élt meg a lelked, annál inkább eléred a spirituális megvilágosodást.

5/5 Drámamentes életed van

Az idős lelkek könnyen összebarátkoznak és jól kijönnek bárkivel. Jól érzik magukat új környezetben és ismeretlen társaságban is, remekül beilleszkednek bárhova.

Ettől függetlenül nem szeretnek a középpontban lenni, inkább a háttérbe húzódnak és onnan szemlélődnek és figyelik a történéseket.

Nyugodt, barátságos és simulékony természetükkel rendre távol maradnak a drámáktól és a kellemetlen helyzetektől. Igyekeznek kimaradni a harcokból és elkerülni a vitákat.

Rendre nyugodtak maradnak, jól tudják, hogy a felesleges feszültség, stressz és idegesség nem old meg semmit. Inkább haladnak az árral együtt, minthogy szembe szálljanak vele.

Jól tudják, mi az, ami igazán fontos az életben: azzal foglalkoznak, hogy harmóniát és boldogságot teremtsenek maguk köré.