A magyar fröccs: minden, amit illik tudni róla

Fischer Anna
Írta: ,
A magyar fröccs: minden, amit illik tudni róla

Biztosan sokan egyetértenek azzal, hogy ha nyár van és meleg, akkor a legjobb, amit ihatunk – az alkoholos italok közül - az csakis a fröccs! De vajon honnan ered a kifejezés és mennyi variációja és elnevezése létezik országszerte? Lássunk egy rövid áttekintést, de persze szigorúan a teljesség igénye nélkül!

Spritzer – Jedlik Ányos, a feltaláló:

A fröccsöt (vagy ahogy ő maga elnevezte a „spritzert”) Jedlik Ányos találta fel. Igaz, hogy például a dinamó találmánya lényegesen nagyobb tudományos fegyverténynek számít, de azért sokan lehetünk neki hálásak az első fröccs megálmodásáért és elterjesztéséért is.

A történet úgy szól, hogy bármennyire is szerette a bort, a gyomra sajnos nem bírta a túlságosan savas italt, ezért kigondolta, hogy hogyan tudná orvosolni a problémát. Először sima vízzel próbálkozott, de az elvette a bor ízét. Ezért végül felfedezte a szódát és utána egyből a szódás üveget, majd végül a fröccsöt is!

Lámpás és kőműves

A kőműves fröccs elnevezés természetesen hatalmas adagot takar, utalva arra, hogy az építkezésekkor egy komolyabb adagot vettek magukhoz az emberek az italból, mivel egyrészt folyamatosan kinn voltak a napon, másrészt pedig nagyon szerették a bort.

Így kőműves fröccs néven a 25 dl bor – 5 dl szóda arányt ismerhetjük, ami a Krúdy-fröccs után a legtöményebb fajta.

Nem sokkal utána következik a lámpás fröccs, ami 15 dl bor – 5 dl szóda keveréke.

A név pedig nem egy mesterségre utal, sokkal inkább arra, hogy aki azt megissza, az utána lámpással keresheti a józanságot.