Ezért tartozol magadnak egy jó alakkal! Ilyen az élet, amikor már végre nem vagy túlsúlyos

Éva
Írta: ,
Ezért tartozol magadnak egy jó alakkal! Ilyen az élet, amikor már végre nem vagy túlsúlyos

A gyerekvállalás előtt rendszeresen sportoltam, ezért soha nem kellett foglalkoznom az alakommal – ezért is volt olyan nehéz elfogadni, hogy a három gyermekem szülése után már komolyan tennem kell azért, hogy a felkúszott 30 kilótól megszabaduljak. A változás viszont olyan pozitív, kívül és belül is, hogy teljesen megérte energiát áldozni az életmódváltásra. Rájöttem, hogy az egészséges életmód nem szenvedés, hanem egy hosszan tartható, pozitív változás az életemben. (X)

 

 

Korábbi csinos énem hozzá volt szokva ahhoz, hogy hatni tud az emberekre – ez például abban nyilvánult meg, hogy a férfiak előre engedtek, vagy kinyitották előttem az ajtót, esetleg rám mosolyogtak. Gyakran történt ilyesmi, hiszen nagyjából hibátlan volt az alakom, szép voltam és magabiztos.

Plusz 30 kilóval ezek a kedvességek eltűntek. Eleinte észre sem vettem, hogy mekkora a baj: megszoktam, hogy a környezetem már máshogy néz rám, ez lett az új természetes.

Viszont az önbizalmam súlyosan lecsökkent, nem voltam olyan határozott, mint korábban, és persze az általános hangulatom is a béka feneke alá került.

Hosszú időbe telt, mire rájöttem, hogy nem jó ez így, és lépnem kell. Elkezdtem tudatosan enni, újra rendszeresen mozogni, és egy kis segítséggel, az XL-S Medical zsírmegkötő tablettával két év alatt leolvadt rólam 17 kiló!

A fogyásom és életmódváltásom történetét itt olvashatjátok el.

Bár a férjem soha nem éreztette velem, hogy ne tetszenék neki a túlsúllyal is, és mindig mellettem állt, azért most már sokkal gyakrabban megjegyzi, hogy milyen csinos vagyok, és mennyire sokat változtam. Idegenektől is hasonló visszajelzéseket kapok. Érzem, hogy megnéznek az utcán, ami mondanom sem kell, hatalmas önbizalmat tud adni.

A külső megerősítés mellett persze a belső változások is fontosak, sőt, én ezeknek köszönhetem, hogy újra sikeresnek érzem magam az életem minden területén.

Régen határozott nő voltam, ami kicsit megváltozott, amíg az önbizalomhiányommal és a túlsúlyommal küzdöttem, de most újra „vezéregyéniség” lettem, és úgy érzem, visszaváltoztam a régi önmagammá.

Az új lendületemnek köszönhetően elindítottam egy vállalkozást, amelyben szakmailag is ki tudok teljesedni.

A változás jelen van tehát az életem minden területén: ahogy ledobtam a felesleg nagy részét, úgy tűnt el vele az önbizalomhiány, a bizonytalanság és a saját magam folyamatos megkérdőjelezése is. Emiatt a belső erősödés miatt érte meg igazán a fogyás – túl a negyvenen végre az a tudatos, csinos nő lehetek, aki régen voltam!

Az XL-S Medical termékek orvostechnikai eszközök, amik egyben gyógyászati segédeszközöknek is minősülnek. Forgalmazza: Omega Pharma Hungary Kft., 1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49.

A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!