Zöldfűszeres bárány

Írta: ,

A bárányhús igazi húsvéti csemege, bár még mindig sokan kicsit óvatosak vele, hiszen az elkészítése igényel némi rutint. 

Ezzel a recepttel azonban kezedben lesz a siker kulcsa, a kívül ropogós, belül pedig omlósan lágy bárányhúsnak pedig senki nem tud majd ellenállni. Ennek a fogásnak már az illata is az asztal köré ülteti a családot.

Hozzávalók:

  • 1 báránycomb (kb. 2,5 kg-os)
  • 1 evőkanál kakukkfű
  • 1 evőkanál rozmaring
  • 1 evőkanál bazsalikom
  • 1 evőkanál petrezselyem
  • 4 evőkanál étolaj
  • 3 gerezd fokhagyma

Elkészítés: A fűszereket, valamint az apróra vágott fokhagymát keverd az olajba, majd a fűszeres olajjal alaposan dörzsöld be a bárányt, és hagyd állni legalább egy óriáig.

Tedd a combot tepsibe, öntsd fel 2,5 dl vízzel, és előbb lefedve, majd ha már megpuhult, akkor fólia nélkül süsd összesen körülbelül 1 órán keresztül, időnként a saját levével meglocsolgatva.