Fokhagymás-rozmaringos kacsacomb vöröskáposztával

Írta: ,

Jó kis fűszeres szárnyas a hűvösebb napokra. Kacsát nem mindennap vesz az ember. Már csak azért is, mert borsos ára van.

A kacsahús íz anyagokban igen csak bővelkedő húsféle. Igyekezzünk kevésbé zsíros kacsacombot választani. Köretként almát és káposztát is készítettem, kicsit egészségesebbé téve ezt a fogást.

Hozzávalók 3 személyre:

A sülthöz:

  • 3 közepes kacsacomb
  • fokhagyma
  • rozmaring
  • 1 kiskanál étolaj
  • 2 nagy piros alma

A párolt káposztához:

  • 1 kis fej lilakáposzta (40-50 dkg)
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • őrölt fűszerkömény
  • 1 kiskanál barnacukor
  • 1 evőkanál almaecet

A burgonyához:

  • 60 dkg burgonya
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 kiskanál étolaj
  • édesnemes paprika
  • őrölt fűszerkömény

Elkészítés:

Egy levehető fogójú serpenyőt olajjal vékonyan kikenünk. A kacsacombok bőrét négyzetesen beirdaljuk, vagyis kb. 1cm-es távolságra egymástól, párhuzamosan mély bevágásokat ejtünk rajta. Ugyanezt a műveletet rá merőlegesen is elvégezzük. A combokat megsózzuk, majd morzsolt rozmaringgal meghintjük. A fokhagymát megtisztítjuk, és 3-3 gerezddel mindegyik kacsacombot megtűzdeljük. 

A kacsacombokat először a bőrös felükkel lefelé sütjük 7 percig, majd a másik oldalukat is ugyanennyi ideig.

A 5-6 fokhagymagerezdet még a kacsacombok mellé rakunk, és a serpenyőt, nyelét levéve a sütőbe tesszük. A combokat, időnként megfordítva, készre sütjük. A sütés vége előtt kb. negyed órával melléhelyezzük a magházuktól megszabadított felezett almákat is.

A lilakáposztát megmossuk, kettévágjuk, torzsáját kiszedjük. A káposztát vékonyra szeleteljük. A megtisztított vöröshagymát apróra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük. Hozzátesszük a lilakáposztát. Együtt pároljuk tovább. 1 dl vízzel felöntjük.
Barnacukorral megszórjuk. Hozzáadjuk az őrölt fűszerköményt. Almaecettel ízesítjük.

A megtisztított burgonyát enyhén sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. Az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinszteljük, sózzuk, őrölt köménnyel ízesítjük. Hozzáadjuk a főtt burgonyát, összekeverjük, majd burgonyanyomóval áttörjük.

A rozmaringos-fokhagymás kacsacombokat párolt káposztával és tört burgonyával tálaljuk. Mellétesszük a megsült fokhagymagerezdeket és az almát is.