Soha nem késő elkezdeni - te is lehetsz futó!

Sándor Alexandra
Írta: ,
Soha nem késő elkezdeni - te is lehetsz futó!
„A láb mindig kéznél van” – szokták mondani. Meg azt is, hogy most túl hideg van, túl sötét, túlságosan fúj a szél, ráadásul egyébként sincs rá elég idő, energia vagy éppen pénz. Sőt, ez egy olyan mozgásforma, aminél nem elég az indulni: eleinte megpróbáltatást jelent minden egyes lépés. Még mielőtt azonban elkönyvelnéd, hogy sosem fogsz azok közé tartozni, akik szinte elrepülnek melletted munkába menet, gondold végig a következőket!
A mozgás ára

A rendszeres testmozgás látszólag rengeteg áldozatot követel. Az edzőtermi mókához először is össze kell pakolnod a cuccodat, eljutni a célhelyre, lenyomni a programot, letusolni, megszárítkozni, megint összepakolni és hazajutni. Könnyen lehet, hogy a közlekedés legalább annyi időt vesz el az életedből, mint amennyit maga a fizikai aktivitás – és sajnos számtalan sportlehetőséggel ugyanez a helyzet. A pálya vagy az uszoda csak a legszerencsésebbeknek van a szomszédban. Érthető, ha mindezek után olyan mozgásra vágysz, amire csak „tisztán” kell időt fordítanod, nincsenek efféle járulékos dolgok.
A tudósok számtalanszor rámutattak már arra, hogy az alacsony intenzitású tréninggel is égethetsz zsírt, illetve fokozhatod az állóképességedet – ami szuper hír, ha simán beilleszthető egy kétórás séta a napodba. Még mielőtt kapásból elvetnéd ezt az ötletet, az előzőek alapján adott a felismerés: ezzel a két órával még mindig jobban járhatsz időügyileg, mint egy konditermi szeánsszal.

A természet ereje

Persze, a kettő nem helyettesíti egymást, de ha arról van szó, hogy egyáltalán belekóstolj a rendszeres sportba, a hangulatjavításra, az alapvető testformálásra és az elégedettség-érzés növelésére gyakorlatilag bármilyen mozgásforma alkalmas!
A szabadban végzett mozgolódás külön előnye, hogy a napfény hatására kiegyensúlyozottabb lesz a melatonin-termelésed, ami segít helyrebillenteni az alvás-ébrenlét ciklusodat.

Emellett felfigyelhetsz az olyan hétköznapi csodákra, mint a természet szépsége és változatossága. Milyen szuper például, hogy most színes falevelek ropognak a talpad alatt!

Fókuszban

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

3 óriási tévhit a hurutos köhögéssel kapcsolatban

Okos tetőablak: együtt a kényelem és a funkció