Már a futóeufóriáért is érdemes gyűrni a kilométereket

Írta: ,

Bárki, aki valaha futott kicsit hosszabb távon tudja, hogy a futóeufória létező és csodálatos dolog – akkor jelentkezik, ha hosszabb ideje gyűrjük a kilométereket magunk alatt. Furcsa belegondolni, hogy ez a néhány kilométer után érkező euforikus érzés igazából az evolúciónak köszönhető, és ahhoz járult hozzá, hogy őseink meg tudják szerezni a szükséges táplálékot ahhoz, hogy túléljenek.

Mamutvadászat felsőfokon Kép forrása: nycpretty.com

Mi már csak szórakozásból, a testünk karbantartása miatt futunk, de őseink számára élet-halál kérdése volt, hogy képesek-e elég gyorsan sprintelni a mamut után – vagy éppen előle! Gyakran sokkal hosszabb távokat kellett megtenniük, mint amit gondolnánk, a szervezetüknek pedig valahogy túl kellett élniük az ilyen megerőltető szakaszokat is – és itt most nem csak az állóképességre gondolok, sokkal inkább mentálisan, fejben kellett ott lenniük a sokadik kilométer után is, hogy képesek legyenek hatékonyan levadászni azt a mamutot.

Mitől alakul ki a futóeufória? Kép forrása: outfitideas.com

Azt hihetnénk, hogy az edzés utáni boldogságérzet csak az endorfinoknak köszönhető, hiszen ezek olyan kémiai folyamatokat indítanak el az agyunkban, ami azt sugallja a testünknek, hogy jó, amit csinálunk. Pedig a futóeufóriáért elsősorban a leptin a felelős, amely egyébként az emésztésben játszik kulcsszerepet.

A leptin a dopaminokkal együtt fejti ki a hatását (utóbbi az idegrendszerben felelős a motiváció és a jutalom érzéséért), így a szervezetünk duplán kapja a boldogságérzetet a hosszabb távú aerob tevékenység során. A Montreali Egyetem Kórházi Kutatóközpontjának friss tanulmánya szerint ennek ahhoz lehet köze, hogy az ősidőkben egy-egy ilyen hosszabb futás során őseink ne érezzék magukat sem éhesnek, sem túl kimerültnek ahhoz, hogy folytassák a vadászatot.