Lóra fel! 6 kiváló ok a lovaglásra

Piri Tünde
Írta: ,
Lóra fel! 6 kiváló ok a lovaglásra

Lehet félni tőle, imádni, vagy épp gyógyító hatást tulajdonítani neki. Az az egy tény, hogy rosszat biztosan nem tesz, élményt, kalandot feltétlenül jelent. És egyfajta felüdülést, amit az állat közelsége jelent. Az életkor nem számít, néhány éves kortól bármeddig ajánlott a hátára pattanni.

Baráti irányítás

A szorongásra hajlamos vagy szégyenlős gyerekek valósággal kinyílnak egy idő után a lovak mellett. A lovas kap egy társat, akivel együtt kell dolgoznia.

A ló és vezetője abszolút egymásra vannak bízva. Nincs gyerek, aki ha hosszabb ideig ül egy lovon ne úgy tekintene rá, mint a barátjára.

De csak akkor „működik” az „élő járgány”, ha megfelelően irányítják. Ráadásul a lovas edzés koncentrációra nevel. És egyben fejleszti a csapatszellemet a gyerekekben.

Ezen felül versengésre is tanít, hiszen nincs olyan karám, ahol az egyik gyerek ne akarna jobb lenni a másiknál!

Korhatár nélküli

Nincs korhatár. Bármilyen korú gyerekből válhat nagyszerű lovas. A játékos gyermekkorban nincs olyan időszak, amikor ne lehetne ló közelébe vinni a gyereket.

Ugyan ritka példa, hogy valaki már 3 évesen profin megüli a lovat, de nincs ajánlott korhatár a lovaglás elkezdéséhez.

A rendszeresen lovagoltatott gyerekek ugyanis bár komolyan veszik, de játéknak tekintik a lovaglást.

Idősebbek esetén pedig garantáltan kizárt a csavargás, ha a gyerek megfertőződik a „lovas szellemmel” nem a haverokkal fog kószálni, hanem kantárt fog vezetni!