5+1 dolog, amiért az intervall edzések a leghatékonyabbak

Nagy Niki
Írta: ,
5+1 dolog, amiért az intervall edzések a leghatékonyabbak

Minden időszaknak megvan a maga csodaedzése – most, hogy a crossfit-láz kicsit lecsengeni látszik, elkezdett teret hódítani magának a HIIT, azaz a magas intenzitású intervall edzésmódszer (high intensity interval training). Ennek tulajdonképpen annyi a lényege, hogy egy edzés alatt váltogatnod kell a magas intenzitású, kifullasztó gyakorlatokat lazább, nyugisabb szakaszokkal – de úgy, hogy nem állsz meg közben, és folyton mozgásban maradsz. Ez az edzésmódszer azért éli most virágkorát, mert rendkívül rövid: szakértők szerint akár egy 15 perces intenzív edzéssel annyi kalóriát égethetsz el, amennyit egy hagyományos edzés során 45 perc alatt tudnál.  Túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen? Pedig tényleg működik – mutatjuk, hogy miért!

Nincs szükséged eszközökre Kép forrása: outfitideashq.com

A HIIT a világ legegyszerűbb módon végezhető edzésmódszere: nagyjából semmi másra nincs szükséged, mint a saját testsúlyodra.

Persze ezt is lehet cifrábbá tenni súlyzókkal, medicinlabdákkal, ugrókötelekkel és kettlebellel, de alapvetően tökéletes edzéstervet tudsz összerakni úgy is, hogy nagyon maximum egy lépcsőt használsz hozzá.

A repertoár véget nem érő: fekvőtámaszok variációi, guggolások, ollós ugrások, felülések, magas térdemelések, felugrálások, lábujjhegyre álldogálás, kézenállás, bármi belefér, ami megmozgatja a testedet.

Bárhol csinálhatod Kép forrása: lindseyreviews.com

Talán a futáson és a jógán kívül ez az egyetlen olyan edzésmódszer, amit gyakorlatilag bárhol el tudsz végezni – sőt, ide még futócipőre sem lesz szükséged, így ha nyaralni mész és nagyon szűkös a hely a bőröndben, tökéletes választás lehet.

Beltéren, kültéren, parkban, tengerparton, udvaron, edzőteremben, akárhol nekiállhatsz, hiszen semmiféle eszközre nincs szükséged hozzá, csak szilárd talajra és a testedre.

Emellett azért is ideális akkor, ha elutazol, mert maga az edzés tényleg rövid, így nem kell órákat a szálloda konditermében töltened, ha azért szeretnél fitt maradni egy-egy üzleti út vagy a vakáció alatt.

Ha éppen hangulatba kerülsz, bárhol, bármikor elkezdheted – és legalább annyit nyersz vele, mintha egy órát róttad volna a futópályát.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!