5 dolog, amit minden futónak tudnia kell

Írta: ,

A következő tippekkel még akkor is javíthatsz a teljesítményeden, ha már évek óta lelkesen haladsz előre. Most a tudat tisztán tartásáról és a piros szín hatalmáról lesz szó a megszokott táplálkozási és bemelegítési tanácsok helyett…

Minden fejben dől el

1/5 Minden fejben dől el

Azt, hogy jó futó vagy-e, messze nem csak a megtett táv és az ahhoz szükséges idő hányadosa adja meg.

Sokkal inkább fejben dől el, hiszen ha közben jól érzed magad, az eredmény tulajdonképpen mindegy.

Amennyiben viszont fontos számodra, milyen adatokat produkálsz az edzés alkalmával, pláne kénytelen vagy rendben tartani a gondolataidat.

A negatív beállítottság ugyanis az élet minden területén gátol a fejlődésben, a sportban pedig pláne.

Van, aki teljesen kiüríti a fejét futás közben, mások pedig a pályán adják át magukat az álmodozásnak, vagy éppen akkor szárnyal a kreativitásuk és a problémamegoldó képességük.

Az egyik leggyakoribb tudatosan használt technika az amatőrök körében, hogy egy bizonyos profi sportoló bőrébe képzelik magukat a holtpont átvészelésére.

A piros szín és a zokni ereje

2/5 A piros szín és a zokni ereje

A ruházatod kiválasztásakor rendszerint a praktikumot és az önkifejezési lehetőséget is mérlegeled, futásnál azonban még nagyobb jelentősége van annak, hogy mit veszel fel.

Alaposan fontold meg, milyen sportcuccok mellett teszed le a voksodat, mert a piros árnyalat például nyerő lehet!

A 2004-es athéni olimpia eredményein alapuló kutatás ugyanis kimutatta, hogy a pirosban induló versenyzők nagyobb sikereket értek el. A színeken szerepe mellett a zokniéról sem szabad megfeledkezni.

Az extra terhelésnek kitett lábfej számára korántsem mindegy, milyen anyaggal érintkezik közvetlenül, így a futók körében kiemelkedő népszerűségnek örvendnek a varrás nélküli, verejtéket elvezető darabok.

Bármelyik sportboltban beszerezhetsz hasonlót!

 

Lazulj el előtte!

3/5 Lazulj el előtte!

Noha a futás szuper feszültségoldó módszer, érdemes eleve úgy nekilódulnod, hogy már lenyugodtál valamelyest.

A felfokozott idegállapot ugyanis negatívan befolyásolhatja a teljesítményedet és a technikádat is, így még nagyobb a sérülés, illetve a vele járó további bosszúság veszélye.

Kiemelten fontos, hogy lazán tartsd a karodat, hiszen az ottani feszítettség a nyakadra és a fejedre is kihat.

Akár percenként meg is rázogathatod a kezed futás közben, hogy meggyőződj róla, kellően ellazult-e!

Az ég felé nyújtózó fej és az arcizmok tudatos ellazítása ugyancsak javít az eredményeiden.

Talán furcsán hangzik, de az említetteken kívül nyugalmat remélhetsz egy mantrától is, vagy akár attól, hogy elképzeled: éppen lebegsz.

Az alkohol az ellenséged

4/5 Az alkohol az ellenséged

A túlzott mértékű piálásnak természetesen számos negatív hatása van az egészségedre, futóként azonban még több következménnyel kell számolnod, ha gyakran csúszik be görbe este.

Az alkohol először is kiszárítja a szervezetet, amivel akadályozza a tápanyagok megfelelő mozgósítását edzés közben.

Emiatt könnyen leeshet a vércukorszinted, így nem tudsz kellőképpen verejtékezni sem, a láncreakció pedig ellehetetleníti a megfelelő testhőmérséklet fenntartását.

Összességében fáradtnak, lassúnak és szokatlanul gyengének érzed majd magad.

Ha úgy érzed, mégis jólesik egy napon belül egy egységnyi alkoholnál többet elfogyasztanod – ami egyébként az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megállapított maximális mennyiség nőknél –, legalább igyál meg minden kör után egy pohár vizet is, amivel tompítod a méreg jelentette terhelést.

Sportolj mást is!

5/5 Sportolj mást is!

Szuper, ha heti 3-5 alkalommal sort kerítsz a futásra.

Nem számít azonban, hogy milyen gyakran mész és hány kilométert teszel meg – mindenképpen szükséged van másfajta mozgásra is ahhoz, hogy javuljon a teljesítményed.

Az aerobik, az úszás, a kerékpározás, valamilyen küzdősport, vagy neked tetsző egyéb sportág mind hasznos lehet számodra.

A lényeg, hogy más jellegű terhelést is biztosíts az izmaidnak. 

Te is szoktál futni? Milyen rendszerességgel és mennyit?