Mi az életfeladatod? Így ismerd meg a karmád a számmisztika segítségével

Írta: ,

Gyakran, mindennapi életünk során is használjuk a karma kifejezést, sokszor olyan szituációkban is, amikbe bele sem illik. Ha te sem ismered pontosan, hogy mi is az a karma, és mit lehet tudnod a személyes karmádról, olvasd el cikkünket!

Karma a vallásokban

A karma eredetileg az ősi keleti, hindu, buddhista, taoista vallásokban jelent meg, és innen került át a modern felfogásba, a new age-nek köszönhetően. Valójában egy ok-okozati viszonyt jelöl, egészen pontosan azt, hogy egy történés, egy elkövetett dolog esetében milyen válaszreakcióra számíthatunk, milyen hatással lesz ránk a cselekedetünk. Az ősi keleti vallások szerint a karmát nem egyfajta büntetésként kell felfogni, hanem egy teljesen igazságos következményként, hiszen egyfajta energia ugyanolyan energiát szül.

Ezekben a vallásokban megkülönböztetnek olyan személyes karmát, amelyet a jelen életünkbe egy korábbiból hozunk, olyat, amit a jelenlegi életünkben teremtünk meg, és olyat is, amit ebben az életünkben teljesítünk be, így nem visszük már tovább magunkkal.

Csak egyéni karmád van?

A karmával foglalkozó tanok szerint nem csak a saját életünkből hozott karmák hatnak ránk, hiszen nem csak egyénként, hanem különböző közösségek tagjaként is van dolgunk az életben.

Ezért van olyan karma, amely például nagyobb történelmi események hatására született, és a jelenlegi életben hat vissza az emberek egy csoportjára, de ugyanúgy az embercsoport képes elkövetni olyan dolgot, amely most egy ok lesz, egy hatás, amely egy későbbi életben érvényesül okozatként, visszahatásként.

Ismerd meg a karmádat!

Hogy jelenlegi életedre milyen személyes karma van hatással, azt ki tudod számolni magadnak egy egyszerű képlet és a numerológia segítségével. Ehhez csupán a teljes nevedre lesz szükséged, amelyet ékezetek nélkül kell felírnod egy papírra. Ha ezzel megvagy, akkor társíts minden betűhöz egy számértéket, a következő tábla alapján:

1   2   3   4   5   6   7   8   9

A   B   C   D  E   F   G  H    I

J    K   L   M  N  O   P  Q  R

S   T   U   V   W  X  Y   Z

Ha átváltottad a betűket számokra, akkor add össze ezeket, majd a kapott többjegyű számot is add össze addig, amíg egyjegyű nem lesz. A szám, amire a nevedet átírtad, a te karmikus számod. Az alábbiakban olvashatod, hogy melyik szám mit is jelent az életedre nézve.

1

Ha a karmikus számod az 1, akkor ez arra figyelmeztet téged, hogy sokkal több önállóságot kell tanulnod, sokkal több függetlenséget kell gyakorolnod. Az előző életedben valószínűleg olyan típus voltál, aki nagyon másokra támaszkodott, és mások határozták meg az életét. Most ne kövesd el ugyanezt a hibát!

2

A 2 a karmában az intuíció száma, amely azért lehet a karmikus számod, mert egy korábbi életedben több súlyosabb rossz döntést is meghoztál. A jelenlegi életedben meg kell tanulnod jobban figyelned a megérzéseidre, és ezekre hagyatkozni a döntéshelyzetekben.