Beléptünk a Vízöntők időszakába: ezekre számíthatsz a következő néhány hétben

Szabó Erzsébet
Írta: ,

Bármennyire is hihetetlen, már javában magunk mögött tudhatjuk a tél nagyobbik részét, egyre közelebb van hozzánk a naptári tavasz. Azonban várnunk kell még egy kicsit, hogy ténylegesen virágba boruljon körülöttünk minden. A február egy különleges, várakozással teli hónap, amit egy hasonlóan érdekes jegy, a Vízöntő ural. De mire számíthatunk az elkövetkezendő hetekben?

A december végén, január elején uralkodó zodiákus, a Bak után egy jóval könnyedebb, megfoghatatlanabb jegy került a porondra. Míg a Bakok időszaka alapvetően az életünk átgondolásáról, a tervek szövögetéséről és egy kicsit a bezárkózásról szólt, addig a Vízöntők a bennünk élő szabadságvágyat, függetlenséget erősítik.

Érkeznek az extra energiák

A Vízöntők jóval nyitottabbak, mint a Bakok, ezt a többség érzi is a saját bőrén, ahogy szép lassan magunk mögött hagyjuk a januárt. Sokan automatikusan arra asszociálnak, hogy mindezért a közelgő tavasz a felelős, de a bolygóállások is sokat hozzátesznek ahhoz, hogy így érezzük magunkat.

Beléptünk a Vízöntők időszakába: ezekre számíthatsz a következő néhány hétben

Persze, ez még nem az a nyitottság, amit majd pl. a nyár közepén, az Oroszlánok uralkodása alatt érezhetünk, de a magunk mögött hagyott alaphangulatnál minden csak jobb lehet. Ha éppen betegségből lábadozol, akkor a most áramló energiákat bizonyára nem érzed túlságosan intenzíven, de az elkövetkezendő időszak alkalmas arra, hogy jobban odatedd magadat a hétköznapok során.

Amennyiben idáig kitartottál az újévi fogadalmadat illetően, most megkaphatod a második lökést, hogy továbbra se add fel a céljaidat.

Ezt többek között a Vízöntőknek köszönheted, akik minden ilyen esetben igazán könnyen lelkesednek, bár inkább a makacsságukról, semmint a kitartásukról híresek.

Erősödik az akarat

A kitartást nem feltétlenül, de az akaratot erősíti ez a néhány hét, és ez érezhető feszültségeket is generálhat. Ebben az időszakban mindenki kicsit akaratosabb lesz a megszokottnál, és nehezebben enged az elvárásaiból, terveiből. Ez otthon éppúgy problémás lehet, mint a munkahelyen, ahol még éppen csak sikerült visszarázódni az év végi hajrá és pihenés után. Egyfajta aktív véleménynyilvánítás lesz jellemző, mégpedig társadalmi és magánéleti szinten egyaránt.

Ugyancsak tipikus Vízöntő vonás, és mindenkire hatást gyakorol az újítás iránti vágyakozás, ami megnyilvánulhat a magánéletben, a munkahelyen, de ilyenkor sokan ráunnak a hobbijukra is, és valami új kikapcsolódási lehetőséget keresnek maguknak.

Ami biztos, ebben a néhány hétben kifejezetten problémás lehet az elköteleződés, a változatlanság, a hagyomány megőrzése.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján