A Vízöntő szerelmének fény- és árnyoldalai

Szabó Erzsébet
Írta: ,

A Vízöntők a lehető legbonyolultabb szerelmi élettel rendelkeznek. Egyáltalán nem könnyű rajtuk kiigazodni, ahogy azt sem egyszerű kideríteni, mire vágynak, hiszen sokszor ők maguk sem tudják tisztába rakni az érzelmeiket.

Nehezen döntenek, még nehezebben terveznek

A legtöbb Vízöntő szélsőségesen éli meg az érzelmeit. Egyszerre vágynak a mindent elsöprő, szenvedélyes és igazi szerelemre, miközben mindennél jobban féltik a szabadságukat és azt, hogy valaki korlátozni fogja a személyes terüket. Éppen ez okozza a legtöbb feszültséget és félreértést a párkapcsolatokban. Egy Vízöntő mellett könnyen megeshet, hogy meglepetések sora ér, és egyáltalán nem fogod tudni kiszámítani, mi fog történni a következő pillanatban. Mivel ilyen erős kettőség él bennük, sokszor hangulatemberként viselkednek, amit senkinek sem egyszerű elviselni.

Nehezen élik meg az érzelmeiket, és még nehezebben mutatják ki, mire vágynak.

Gyakran a mának élnek, nem hoznak könnyen nagyobb volumenű döntéseket, és mivel a pillanatot próbálják átélni, sokszor bizonytalan jövőkép elé néznek.

Imádják a tartalmas eszmecseréket

A Vízöntő szerelmének fény- és árnyoldalai

Pozitív tulajdonságaik közé sorolhatjuk, hogy nagyon érzelmesek, barátságosak, őszinték és nyíltak. Igazán közel férkőzni azonban nem éppen egyszerű hozzájuk, nem csak azért, mert féltik az intim szférájukat, hanem mert rettegnek az említett elköteleződéstől.

Valódi idealisták, szeretik és keresik az újításokat, imádják a modern kütyüket, a technológiát pedig csodálják.

Kinek előny, kinek hátrány, de a legtöbb Vízöntő imád filozofálni, velük igazán nem nehéz mélyenszántó beszélgetéseket, eszmecseréket folytatni, akár egészen elvont témákról. Nehezen viselik azonban, ha valakinek nagyon lassú az észjárása, a butaság, tájékozatlanság, és a gyakran ebből fakadó, sértő viselkedés erősen bántja a Vízöntők érzékeny lelkét. Hasonlóan letargiába taszítja őket, ha kénytelenek szembesülni a gonoszsággal és az aljassággal, ami sajnos sok helyen körbevesz bennünket.

Fókuszban

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!